Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
#lélekrolba
 
Miklós Csongor: A mi időnkben nem így volt (?) – avagy hova tűnt a grund?
2020-04-14
 

Gyermekkoromban mindig csodálattal – és némi irigységgel – bámultam azokat a csapattársaimat, akik a focilabdával minden elképzelhető trükköt képesek voltak végrehajtani, s a szabad játékban szinte lehetetlen volt megszerezni tőlük a labdát. Azon tűnődtem, hogy évek óta együtt járunk edzésre, ugyanazokat a gyakorlatokat végezzük, néhányunkhoz képest ők mégis labdazsonglőrök, hogyan történhet ez? Akkoriban az edzők felcímkézték őket az „őstehetség” jelzővel, s azzal a kérdés meg is volt válaszolva.

Dr. Stephen Norris – akiről az elkövetkezendő időszakokban többet fogunk hallani, és akinek szenvedélyes előadásait a különböző videómegosztó portálokon is meg lehet tekinteni – azonban nem érte be ilyen „olcsó” válaszokkal. A jelenleg Kanadában élő, brit származású, sporttudományokkal foglalkozó szakember annyi tudományos társaság tagja és meghatározó alakja, hogy felsorolni is hosszas lenne. Elég, ha csak kiemeljük a Hockey Canadát vagy a Calgaryhoz tartozó Kanadai Sportközpont Fiziológiai és Stratégiai Tervező Intézetét, ahol igazgatóként felelt három egymást követő téli olimpián is a kanadai nemzeti csapatért.

Dr. Norris azt vallja, hogy nem kell minden kérdésre mi magunk tudjuk a választ, azonban a munkánk során rendelkeznünk kell azokkal a szakmai kapcsolatokkal, melyek minden kérdésünkben a segítségünkre vannak. Így hát ő maga sem érte be az intuíciókkal, és számos szakmai kérdésre tudományos magyarázatokat keresett. Különböző, edzőknek, sportvezetőknek rendezett konferenciákon tart már-már sokkoló előadásokat arról, hogy az elmúlt néhány évtizedben hogyan változott meg a világ, és milyen lesújtó hatásai lehetnek ezeknek a változásoknak gyermekeinkre nézve, ha nem tudatosítjuk mielőbb magunkban a jelenséget. Ezeknek az intelmeknek több bejegyzést is szánunk majd az elkövetkezendőkben, most viszont lássuk, hogy mi bújhat meg az „őstehetség” jelensége mögött.

Nem tagadom, hogy némi genetika is „csúszhatott” a dologba, azonban a válasz nem a DNS-ben rejtőzik. Ahhoz, hogy valaki igazán jól tudja kezelni választott sportjának játékszerét, nagyon sok gyakorlásra van szükség. Millió és millió labda/korong érintés azon a szűk területen belül, amit fizikailag kontrollálni tud. Ezek a fiatalok nem edzésen tanulták meg kezelni a labdát, mert arra egyszerűen nem volt fizikai idő. A játékintelligenciájuk, a problémamegoldó készségük a tömbházak mögött, a kövekből kirakott kapuk között fejlődött, csiszolódott, az idő alatt, amíg mi jobb esetben tanultunk, rosszabb esetben tévét néztünk.

Az edzőknek áldás volt velük dolgozni, mert abban a másfél-két órában folyamatos volt a játék, nem kellett labdakezelési problémák miatt megszakítani a tréninget. Hogy aztán később miért nem lett belőlük híres labdarúgó, arra is vannak mellbevágó válaszok. 18-20 éves korukra ugyanúgy „megcsömöröltek” a játéktól, mint azok, akik egy életre utálták meg a gyepet a sok padon töltött idő miatt. (Ezt a jelenséget a harmadik részben bővebben tárgyaljuk majd).

Tehát a világ megváltozott. De pontosan miben is? Elsősorban abban, hogy a tömbház mögötti játszóterek elcsendesedtek. Alig látni gyermeket az udvarokon, a labda, a hokibot szinte teljesen eltűnt az utcáról. A szabad területek felteltek parkoló autókkal, egyszerre „fogytunk ki” a térből és az időből. A digitális világ térhódítása teljesen átszabta úgy a gyermekek szabadidős tevékenységeit, mint a kapcsolataik minőségét. Fájdalmas megállapítás, hogy a gyermekek egy része elfelejtett, míg egyes generációk soha meg sem tanultak szabadon játszani.

Erre könnyedén rávághatjuk, hogy a számítógépes játék is játék, és az esetek nagy százalékában a kortársak online éppen egymás ellen játszanak, azonban a fejlődéslélektan neves szakértője, dr. Gordon Neufeld ezt teljesen másképp ítéli meg. Véleménye szerint a játék mindig is fontos szerepet töltött be a fejlődésben, de csak bizonyos fajta játékokra mondhatjuk azt, hogy kulcsfontosságúak.  A gyermekeknek olyan tevékenységekre van szükségük, amelyek elősegítik az élethez szükséges képességek kialakulását, amelyek előmozdítják az együttműködést, és amelyek összekötik a generációkat.

A játék egyik fontos feladata, hogy növelje a gyermekek rugalmasságát azokban a helyzetekben, amelyekben megtapasztalják a vereséget, illetve valaminek a hiányát. Az emberi élet tele van nehézségekkel, és a játékok jó esélyt biztosítanak arra, hogy a gyermekek alkalmazkodjanak ezekhez az élményekhez egy kicsit eltávolodva tőlük. Ahhoz, hogy kialakuljon az alkalmazkodás képessége, előbb meg kell tapasztalni a veszteség után érzett szomorúságot és a vágyakozás hiábavalóságát olyan dolgok esetében, melyeket nem érhetnek el.

Napjaink videójátékai – amellett, hogy nem a saját képzeletünk kivetítései, hanem mások által megtervezett helyszíneken és hangulatvilágban zajlanak –, esélyt sem adnak ezeknek a negatív, ám egészséges érzéseknek a megtapasztalásához. Nincs idő ugyanis szomorkodni, egy gombnyomással minden kezdődik elölről. Ez pedig minden, csak nem a valóság.

Az intézményesített sportolás, a különböző akadémiák igazán nagyszerű lehetőségeket jelentenek a felnövekvő generációk számára, azonban a heti két-három csoportos edzés, a jégidő nem elégséges ahhoz, hogy a korong és a hokibot a „testük részévé” váljon. Néhány évvel ezelőtt még úgy gondoltuk, hogy felelőtlen az a testnevelő tanár, aki csak úgy „odadobja” a labdát, hogy egy kiadós torna helyett focizzanak a fiatalok.  Mára azonban lehet, hogy csak ezek az éleslátású pedagógusok maradtak, akik egy kicsit vissza tudnak adni fiataljainknak abból a gyermekkorból, melyben nekünk szerencsénk volt felnőni.

Nekünk, szülőknek és szakembereknek együtt kell megteremtenünk azokat a feltételeket, amelyek mellett a fiataljainkból elő tudjuk csalogatni a bennük rejlő maximális potenciált. Ennek pedig elengedhetetlen és meghatározó része a szabad játék, mely sokkal többet nyújt számukra, mint azt korábban gondoltuk. Nekünk, felnőtteknek az lenne a feladatunk, hogy vonzóvá tegyük számukra a felszabadult játékot, „tisztes távolságból” figyelve testi épségüket, de rájuk bízva a kereteket és szabályokat.  Ehhez pedig első lépés gyanánt – képletesen és konkrétan is – „vissza kell foglalnunk” számukra a grundot.

Irodalom:

Dr. Máté Gábor, dr. Gordon Neufeld: A család ereje. Ragaszkodj a gyermekeidhez! Budapest, 2013, Libri Kiadó.

Dr. Stephen Norris: Hockey Northwestern Ontario - 2017 Fall Member's Meetingen tartott előadása (https://www.youtube.com/watch?v=SKHNRQektck&feature=emb_title)

John O’Sullivan: Changing the game. The Parent’s Guide to Raising Happy, High Performing Athletes, and Giving Youth Sports Back to our Kids. Hampton, 2014, VA, Morgan James Publishing.

Mi is az SZJA-blog?

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia