Három gyakori és látszólag pozitív nevelői magatartásforma, ami közvetett módon az alacsony képességek tulajdonításához vezet:
1. A gyermek kudarca után sajnálatot kifejezni
A gyerekek akkor hajlamosak leginkább a tanulásban, sportban, egyéb más tevékenységben vallott kudarcot alacsony képességeiknek tulajdonítani, ha a nevelő (edző, szülő, tanár stb.) sajnálatot fejez ki, és akkor hajlanak leginkább arra, hogy az erőfeszítés hiányának tudják azt be, ha nevelőjük dühöt kommunikál. Vagyis a gyerekek a nevelő emocionális kommunikációját arra használják, hogy saját kudarcuk okaira következtessenek.
2. A tanuló sikere után dicséretet adni különösen könnyű feladatok esetében
A dicséret, valamint az elmarasztalás hiánya a feladatra fordított észlelt erőfeszítéssel van kapcsolatban. A sikeres gyermek (legyen ő sportoló, tanuló, zenész stb.) ha keményen dolgozott, maximális dicséretet vagy jutalmat kap. Ha viszont a sikertelen, kevés energiát fejtett ki, akkor a legnagyobb elmarasztalásra számíthat. Ezért tehát a másoktól kapott dicséret és elmarasztalás azt teszi lehetővé, hogy az erőfeszítésre – mint a siker és a kudarc okára – vonatkozóan vonjunk le következtetéseket. A képességeket és az erőfeszítést a felnőttek és a nagyobb gyerekek ráadásul gyakran úgy észlelik, mint amelyek között fordítottan arányos kapcsolat van. Minél magasabb az észlelt erőfeszítés, annál alacsonyabb az észlelt képesség és fordítva. A dicséret magas erőfeszítésre enged következtetni, és minél magasabb az egyén észlelt erőfeszítése, annál alacsonyabb az észlelt képessége. Az elmarasztalás viszont alacsony erőfeszítésre enged következtetni, és minél alacsonyabb az egyén észlelt erőfeszítése, annál magasabb az észlelt képessége. A jól megválasztott kritika ugyanannyi pozitív információt hordozhat, mint a dicséret, ugyanakkor túl sok, vagy válogatás nélküli adott dicséret jelentés nélkülivé válhat.
3. Kéretlenül is segíteni
A segítség az alacsony képességek tulajdonításának kulcsingere lehet. Eszerint nagyobb valószínűséggel segítünk valakinek akkor, ha valamilyen nem kontrollálható tényező (pl.: alacsony képességek) következtében szorul támogatásra, mint akkor, ha valamilyen kontrollálható tényező (pl.: erőfeszítéseinek elégtelen szintje) miatt igényel segítséget. A kéretlen segítség a sajnálathoz és a dicsérethez hasonlóan az alacsony képességek tulajdonítási kulcsingereként működhet, ahogyan az elhanyagolás, figyelmen kívül hagyás akárcsak a düh és az elmarasztalás az erőfeszítés hiányának feltételezéséhez vezethet.
A kudarc azonnali hatásait – például, hogy a fiatal nyilvánosan zavarba jön, frusztrálódik – semlegesítő tényezők (fontos a sorrend):
- együttérzés
- nagylelkűen adott dicséret
- minimális kritika
- segítő magatartás
Nem amellett szeretnék érvelni, hogy a szülők, edzők, tanárok soha ne segítsenek gyereküknek, tanítványaiknak, vagy amellett, hogy mindig inkább dühösek legyenek, mint együttérzőek, vagy kritikusak inkább, mint tapintatosak. Az, hogy egy adott visszajelzés helyén való-e, számos tényezőtől függ, beleértve az edzés légkörét, a fiatal és a nevelő közötti kapcsolatot is. Célom inkább megkönnyíteni annak megértését, hogy miért lehetséges az, hogy még a jó szándékú magatartásformák is nem várt vagy akár negatív módon hathatnak a gyermek motivációjára.
Előző lecke: A cél-kitűzés elmélet
Következő lecke: Külső és belső motiváció
