Tizenegy évvel ezelőtt készült el a mai, födött formájában a Felcsíki Műjégpálya, amely egy sajátos összefogás eredményeként az ország első és máig egyetlen vidéki műjégpályájaként üzemel. Az indulás óta a létesítmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és maximális kihasználtság mellett működik. A tízéves jubileum megünneplésére nem volt lehetőség a járványhelyzet miatt, ezért egy évvel később, december 10-én, szombaton kerül sor erre.
Fontos határkőhöz érkeztek a felcsíki jeges sportok, ugyanis több, mint tíz éve saját otthonuk van. 2011-ben készült el a mai formájában a Felcsíki Műjégpálya. A folyamat jóval korábban, 2002-ben indult el, az első időszakban azonban még nem volt zárt a létesítmény. Az elmúlt egy évtizedben viszont már egy minden igényt kielégítő létesítményt használhatnak a kistérségben élők.
A jubileum kapcsán december 10-én, szombaton 17.30-tól egy ünnepségre kerül sor, amelyen ismét átélhetők lesznek az elmúlt év emlékezetes pillanatai, megmutatkoznak a felcsíki jeges sportok képviselői. Az este fénypontját egy gálamérkőzés jelenti majd, amelyen az elmúlt bő 10 évben visszavonult székelyföldi jégkorongozók lépnek jégre. A csapatokat olyan korábbi kiváló játékosok alkotják, akik elsősorban a gyergyói, illetve csíki jégkorongban tették le a névjegyüket.
A hétvégi ünnepség előtt csütörtökön a jégpályán sajtótájékoztatóra került sor, amelyen Nagy Attila Ferenc, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója, a Felcsík SK korábbi munkatársa, Antal Előd mentoredző, a felcsíki hokiműhely szakmai vezetője és Kozma Ervin a Felcsík SK menedzsere vett részt.
A szakemberek röviden áttekintették az elmúlt bő 10 évet, felelevenítették a kezdeti időszakot, amikor Kurkó János György és a köré csoportosuló lelkes sportbarátok, támogatók nagyot álmodtak, és elkezdték felépíteni azt, ami a legfiatalabb generációk számára már adottság.
A Felcsíki Műjégpályán zajló sportélet fenntartása egy önkormányzati fejlesztési társulás, a Csíki Jégkorong KFT és a Felcsík SK együttműködése révén valósul meg. A fejlesztési társulásban felcsíki önkormányzatok, közbirtokosságok és a megyei tanács vesz részt. A másik két jogi személyt is nagyjából ugyanezek a résztvevők tartják fent, a sport klub működétetésében Csíkszereda is részt vállal. A jégpálya fenntartása évente megközelítőleg 180 ezer eurót, a tevékenységek szervezése körülbelül 40 ezer eurót igényel.
Az eredményes közös gondolkodásnak és hatékony cselekvésnek köszönhetően Felcsíkon mintegy 450 gyerek tanult csak 2022-ben korcsolyázni, mintegy 160 gyerek pedig jégkorongozni. Ezen kívül gyorskorcsolya és műkorcsolya szakosztály is működik a Felcsík SK égisze alatt.
Egy viszonylag fiatal mozgalomról van szó, de így is büszkélkedhetnek minden szakágban figyelemreméltó országos eredményekkel. Műkorcsolyában és gyorskorcsolyában is vannak román bajnoki érmeik. A legnépesebb szakosztály, a jégkorong pedig nemcsak országos bajnoki címet szerzett, de számos válogatott játékost is adott már. Az U18-as romániai válogatottban legutóbb 8 felcsíki játékos kapott lehetőséget, de az U20-as együttesben is többen bizonyítottak már, sőt, a nemzetközi elit kapujában álló magyar U20-as válogatottban is helyet kapott 3 játékos, aki Felcsíkról indult.
Az tehát jól látszik, hogy a tizenegy éves jégpálya igazán nagy hatással volt a régió sportéletére. De az említett eredmények mellett érdemes szót ejteni az amatőr sportolóknak nyújtott szolgáltatásokról, vagy arról is, hogy évente átlagosan 10 nemzetközi tornának ad otthont a létesítmény. Itt szervezi ugyanis a Székelyföldi Jégkorong Akadémia a Kárpát-medencei Magyar Liga versenyhétvégéit, de az Európai Egyetemi Jégkorong Liga két tornája is zajlott már Karcfalván. Ugyanakkor hétről hétre felnőtt román bajnoki meccsek helyszínéül is szolgál a Felcsíki Műjégpálya. A legnagyobb presztízsű rendezvényre pedig 2023 áprilisában kerül majd sor, amikor is az Egyetemi Jégkorong Világkupa keretében Kanada, az Amerikai Egyesült Államok, Szlovákia vagy éppen Svédország lakja be a jégpályát.
Szombaton, december 10-én 17.30-tól minden sportszeretőnek, hokibarátnak érdemes Felcsíkra látogatnia, ugyanis olyan élményekben is részük lehet, amilyent soha korábban nem tapasztaltak. Újra jégen láthatják ugyanis a régi nagy kedvenceket a Gyergyó-Csík gálamérkőzésen.
A két csapat keretét a következő egykori jégkorongozók alkotják majd. Csík: Ruczuj Gellért, Sprencz István, Flinta Botond, Antal István, János Imre, Hozó Levente, Moldován Ervin, Antal Zsombor, Antal Norbert, Bíró Tamás, Tankó Attila, Péter Levente. Gyergyó: Szakács Szabolcs, Nagy Levente, Góga Attila, Pál Zsombor, Molnár Szabolcs, Ambrus Zoltán, Farkas Csaba, Molnár Zoltán, Elekes Darabont Hunor, Sára Tibor, Barabás László és Balla Szabolcs. A kispadról Gál Sándor, illetve Kémenes Balázs irányítja majd az együtteseket.
A rendezvény tervezett programja:
17.30 Rövidpályás gyorskorcsolya bemutató
17.40 Műkorcsolya bemutató
17.50 Ünnepi beszédek
18.10 Emlékplakettek átadása
18.20 Közös fotó
18.50 Jégkorong: bemutatómérkőzések (U8-U23)
20.00 Gálamérkőzést felvezető beszédek
20.15 Gálamérkőzés: Gyergyó-Csík