Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Te is lehetsz SZJA-s gyakornok!
2019-08-28
 

A januárban átadott orvosi és metodikai központ az utóbbi időben fokozatosan telik meg élettel, egyre többen, egyre változatosabb célokból veszik igénybe az új létesítmény által nyújtott lehetőségeket. Azon túl, hogy sportolók gyakorolnak, gyógyulnak az intézményben, a legfiatalabb szakemberek is tapasztalatot szereznek, gyakorlaton vesznek részt.

Az utóbbi hetekben az orvosi és metodikai központ gyógytornásza, Keresztes Mátyás vezetésével két egyetemista kóstolhatott bele az ott folyó munkába. Mivel mindkét fél kivételesen pozitív tapasztalatokkal gazdagodott, ezért az itt dolgozók a jövőben is nyitottak a hasonló vendégekre. A gyakornokok befogadása kifejezetten illeszkedik a Székelyföldi Jégkorong Akadémia filozófiájába, ugyanis a célok között nemcsak új sportológeneráció, de ígéretes, folyamatosan tanuló szakembergárda képzése is szerepel. Az együttműködés tapasztalatairól az egyik résztvevőt, Szász Ágnest kérdeztük, aki jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kinetoterápia szakának harmadéves hallgatója.

Miért épp az SZJA orvosi és metodikai központját választottad?

A sportolókkal való munka nekem mindig is különösen csábító volt. Hallottam, hogy nagyon felszerelt az akadémia, nem is lakom távol tőle, ezért megragadtam a lehetőséget és felkerestem a gyógytornászukat, Keresztes Mátyást, aki lelkesen fogadott. Fontos tudni erről a szakmáról, hogy a sok gyakorlás és továbbképzés a kulcsa a szakmai tudás elsajátításának, ugyanis egy gyorsan fejlődő területről van szó.

Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél az elmúlt napokban, ez a szakmai gyakorlat hogyan egészítette ki az egyetemen tanultakat?

Két hete járok be a központba. Ez idő alatt nagyon sokat tanultam, láttam. Mátyásnál jobb szakembert nem is kívánhatnék, hiszen lelkesen dolgozik a sportólókkal, közben mindent részletesen, türelmesen elmagyaráz nekem. A hokisták is teljesen elfogadják, hogy egy gyakornok is dolgozik mellettük, alkalmazkodnak hozzám, segítenek. Ez a legjobb hely, ahová gyakornokként mehettem.

Élesben is kipróbálhattam már néhány dolgot, de mivel nem rendelkezem megfelelő mennyiségű tudással, ezért egyelőre inkább figyelek és tanulok. Találkoztam esetekkel, amelyeket tanultunk az egyetemen, ahogy olyanokkal is, amelyekről csak én magam kerestem információkat, de sok minden volt, amit csak most, az orvosi és metodikai központban ismertem meg. Összefoglalva tapasztaltabb és tájékozottabb lettem már ezen rövid idő alatt is.

Miért ajánlanád a hozzád hasonló szakmát tanuló egyetemistáknak, hogy kipróbálják magukat gyakornokként a csíkkarcfalvi létesítményben?

Mindenképpen javaslom mindenkinek, aki hasonló területen akar fejlődni, hogy vegyen részt ezen a szakmai gyakorlaton. Többféle sérüléssel, esettel találkozhat, végigkövetheti a rehabilitáció folyamatát. Emellett Mátyás sok extra információt, tapasztalatot oszt meg, illetve hasznos tanácsokat ad a szakmánkkal kapcsolatosan. Gyakornokként betekintést nyerhettem azoknak sportolóknak a világába, akik komolyan versenyeznek, láttam, hogy milyen keményen edzenek minden nap a sikerért, milyen komolyan veszik a sérüléseik utáni rehabilitációt, és hogy milyen vidám, életrevaló emberek. Az orvosi és metodikai központ alkalmazottai is ugyanilyen kedvesek, befogadók, rendkívül szerethető csapatot alkotnak. Érdemes kihasználni, hogy a környezetünkben ilyen adottságú hely érhető el!

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia