Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Tanulságos nemzetközi tornán vannak túl az U13-asok és U14-esek
2019-04-10
 

A korábban már hazatérő kisebbekhez és a napokban érmeket szerző 15-16 évesekhez hasonlóan a 2005-ös és 2006-os csapatunk is a csehországi Mostban és Bílinában vett részt nemzetközi tornán. A két évfolyam ugyan életkorának megfelelően külön bajnokságban szerepelt, de egyformán színes és rangos ellenfelekkel találkozott, akiktől tanulni is lehetett, miközben szoros küzdelem folyt a jégen.

Az U13-asok számára 10 résztvevővel rajtolt el az igencsak színvonalas seregszemle. A cseh, finn, osztrák, dán, egyesült arab emírségekbeli és székelyföldi csapatok két csoportra osztva mérték össze tudásukat. Az SZJA 2006 csoportja harmadik helyén végzett, majd innen továbblépve az összesített táblázat hatodik helyét szerezte meg. Az együttes teljesítményét és hozzáállását jól mutatja, hogy a végső győztes, a kivételes képességű Sparta Praha elleni meccsen az első szünetre 2-1-es vezetéssel, a másodikra pedig döntetlennel mentek a játékosok.

Az U14-es bajnokságra kilencen neveztek, köztük magyarországi, cseh, finn, szlovák, egyesült arab emírségekbeli és székelyföldi csapatok. A mieink ebben a korosztályban is kiválóan helyt tudtak állni. A csoportban a Lahti Pelikans és a Slovan Bratislava volt az ellenfél. Előbbi később aranyérmet szerzett, ugyanis mind taktikailag, mind technikailag kiemelkedett a mezőnyből. A pozsonyi csapattal szemben viszont jó játékkal sikerült döntetlent kiharcolni. A torna későbbi részében egyre inkább belelendült a csapat, és legyőzte a Debrecen, valamint a Bílina együttesét is, igaz utóbbi egy vereséget is mért a mieinkre.

Az SZJA 2006 teljesítményével, a mutatott játékkal és a három nap eseményeiből levonható következtetésekkel Antal Zsolt, a csapatot irányító szakember maradéktalanul elégedett volt.

„Az egész torna során jó mérkőzéseket játszottunk, az utolsó két meccsre nagyon elfáradtunk, az 5. helyért vívott mérkőzés például sokkal szorosabb lehetett volna, hogyha ilyen érezhetően nem ütközik ki a fáradtság. Ugyanakkor a bajnokság elején lejátszott Sparta Praha elleni találkozó különösen nagy örömöt jelentett nekünk, az utolsó harmadban ugyan elveszítettük a meccset, de a lefújás után csak gratulálni tudtam a játékosoknak, hiszen két játékrészen keresztül tartottuk velük a lépést. Nagyon hasznos torna volt, látjuk, hogy hová kell fejlődni, mire kell koncentrálni, milyen hibákat kell kijavítani” – elevenítette fel a csehországi tapasztalatait Antal Zsolt.

Bár a 2005-ös játékosok már rendelkeztek hasonló nemzetközi versenyen szerzett tapasztalatokkal korábbról, mégis időbe telt, míg felvették a cseh, finn, vagy szlovák csapatok diktálta ritmust.

„Lassan kezdtünk, kicsit meg voltunk illetődve, hozzá kellett szoknunk egy magasabb tempóhoz, amit időszakosan ugyan hozni tudtunk, de nem sikerült ezt folyamatosan, megállás nélkül fenntartani egész meccsen. Ez volt a legnagyobb kihívás a számunkra, hogy minden egyes cserében magas intenzitással tudjunk dolgozni. Harmadról harmadra, minden szünetben ezt igyekeztünk tudatosítani, és úgy érzem, ez nagyjából sikerült is. Felvettük a versenyt velük, ami a vége fele az eredményekben is meglátszott, a játékosokon érződött, hogy jobban harcolnak, elhitték, hogy megfelelő munkával igenis van keresnivalójuk itt” – tekintett vissza Antal István.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia