Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Svédországban folytatja a Sapientia U23 pontkirálya
2019-08-20
 

Egy Sapientiánál töltött szezont és sikeres érettségi vizsgát követően külföldön folytatja pályafutását Részegh Zsolt András. Egyetemista csapatunk ponterős támadója a svéd U20-as bajnokságban, a J20 Eliteben szerepel majd a HC Vita Hästen színeiben.

 

Részegh Zsolt alig egy héttel ezelőtt próbajátékon vett részt a svédországi Norrköpingben, ahol több napon keresztül edzett együtt a Vita Hästen U20-as együttesével, majd egy mérkőzésen is lehetőséghez jutott. Ezt követően szavaztak neki bizalmat, így az előttünk álló szezon során náluk jégkorongozhat. A gárda a második legerősebb utánpótlás-bajnokságban, az úgynevezett J20 Eliteben versenyez, a felnőtt csapata pedig, amelyben idéntől Bartalis István is játszik, az Allsvenskan résztvevője.

Székelyföldi Jégkorong Akadémia Zsoltot továbbra is ösztöndíjjal támogatja.

„A Sapientia U23-ban töltött egy évben lehetőségem volt a barátaimmal együtt játszani, velük egy csapatot alkotni, jutott időm az iskolára, és folyamatos játéklehetőséget, sok jégidőt kaptam. Jó tanulási alkalom volt számomra, sok értékes dolgot el lehetett lesni Eemeli Parikka edzőtől. Számos kiváló pillanatot kötök ehhez a csapathoz, pozitívan fogok visszagondolni a sapientiás idényemre.

A következő állomáshelyemen úgy jégen, mint emberként pozitív tapasztalatokat szeretnék szerezni, azért megyek ki, hogy hokiban fejlődjek, jobbá váljak. Ugyanakkor már ez az egy hét alatt is éreztem, hogy a svéd mentalitás mennyiben más, úgyhogy abból is rengeteget tanulhatok a következő egy évben. Külön kihívást jelent, hogy gyakorlatilag teljesen egyedül megyek ki, egy ismeretlen közegben kell boldogulnom” – nyilatkozta Részegh Zsolt.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia