Egy csapatként és szívvel-lélekkel küzdött U15-ös csapatunk az elmúlt hétvégén Lengyelországban, a Carpathian Junior Hockey League-ben lejátszott hat mérkőzésen. Az első meccstől kezdve felfelé ívelt a csapat játéka, a gyerekek próbálták a pályán kivitelezni, amit az edzők kértek tőlük. A hétvége alatt remek csapat kovácsolódott össze, megtanultak egymásért és önmagukért is küzdeni.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia U15-ös kiemelt csapata a Carpathian Junior Hockey League (CJHL) keretein belül, az elmúlt hétvégén Lengyelországba, Nowy Targba utazott. A srácok három nap alatt összesen hat mérkőzést játszottak. A csapatot Szentes Szilárd, Vákár Lajos edzők és Sille Tamás, a küldöttség vezetője kísérte el a lengyelországi kiszállásra.
Vákár Lajos, a csapat trénere a lengyelországi turnét követően elégedetten nyilatkozott:
– A kiutazást követően első mérkőzésünket pénteken viszonylag korai időpontban játszottuk, a házigazdák ellen. Látszott a csapaton, hogy nem sikerült teljesen kipihenni az út fáradalmait, de az első mérkőzést követően sikerült átbeszélni a dolgokat és úgy gondoljuk,hogy a gyerekek megértették a lényeget. A második mérkőzésre teljesen más arcát mutatta a csapat, és ezt a remek formát a turné hátralévő részében sikerült továbbvinni. Az első mérkőzéstől kezdve felfelé ívelt a csapat játéka, a gyerekek próbálták a pályán kivitelezni, amit az öltözőben megbeszéltünk. Remek csapat kovácsolódott össze, megtanultak egymásért és önmagukért is küzdeni. Mindenki szívvel-lélekkel tette a dolgát, ennek köszönhetően egy nagyon pozitív kiszállást tudhatunk magunk mögött.Mindemellett Márton Mátyást választották a lengyelországi CJHL turné SZJA U15-ös csapat MVP-jének, azaz legjobb játékosának, ugyanakkor az egész csapatnak jár a dicséret.
SZJA U15-ös csapatunk eredményei:
Péntek:
Nowy Targ – SZJA 15 végeredmény: 6–1
Gólszerzőnk: Varga Tamás
SZJA U15 – Festival Hokeja végeredmény: 2–1
Gólszerzőink: Sipos Márk és Molnár Dániel
Szombat:
SZJA U15 – Kremenchuk végeredmény: 5–2
Gólszerzőink: Milik Alexander, Sipos Márk, Pálfi Péter, Vizi Máté és Vasile Gergő
SZJA U15 – Sanok végeredmény: 1–1, büntetőlövéseket követően 2–1
Gólszerző: Vasile Gergő
Büntetőlövés: Vasile Gergő
Vasárnap:
SZJA U15 – Michalovce végeredmény: 3–0
Gólszerzőink: Márton Mátyás, Nemes Huba, Veres Aba
Dnepr – SZJA U15 végeredmény: 1–4
Gólszerzőink: Vasile Gergő, Veres Aba, Márton Mátyás és Pálfi Péter