2021 őszén egy megfelelő edzettség nélkül teljesített futóverseny után komoly sérüléssel fordult a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és metodikai központjának munkatársaihoz. A gyors felépülést követően sem állt meg, és sportlaborunk segítségével életmódváltásba kezdett. Alig fél év alatt teljes átalakuláson ment keresztül, nemcsak sportteljesítménye, de testösszetétele, általános fizikai állapota is megváltozott. Az SZJA Sportlab egyik sikertörténetét mutatjuk be, amelynek főszereplője Dr. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője.
Nagyjából fél éve fut rendszeresen. Milyen sportolói múltja van, mennyire volt jellemző korábban önre a rendszeres testmozgás?
Semmilyen sportmúlttal nem rendelkeztem. Az iskolai évek alatt próbálkoztam különböző sportágakkal, de mindig az iskola mellett döntöttem, 13-14 éves koromban hokiztam egy fél évet, majd az egyetemen volt egy fél év atlétika. Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért adtam fel, de egyik esetben sem nyúlt hosszúra.
Körülbelül nyolc honappal ezelőtt mégis egy sportsérülés kapcsán kereste fel a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és metodikai központját. Mi ennek a története?
Tavaly a csíkszeredai Running Festival számára mi biztosítottuk az egészségügyi felügyeletet. Ekkor a beszélgetések során felmerült, hogy a Hargita Megyei Mentőszolgálat is képviseltethetné magát a versenyen. Tudtam, hogy vannak a mentősök között, akik rendszeresen sportolnak, és úgy döntöttünk, hogy egy csapattal részt veszünk. Nem gondoltam, hogy én is tagja leszek ennek, azonban hiányzott egy ember, és azt javasolták, hogy ha én kezdeményeztem, akkor csatlakozzak a többiekhez.
Hogy történt a sérülés, mikor, miért következett be?
Soha életemben 10 kilométert nem futottam le egyhuzamban, sőt 5-öt sem. Emiatt nagyon agresszív edzésbe kezdtem a verseny előtt. Egy hét felkészülés után lefutottam a távot, de elmondhatom, hogy nem élveztem, végig maximális pulzussal szaladtam. Sikerült teljesíteni így is, és egy olyan adrenalinlöketet kaptam, ami miatt két hét múlva elindultunk a Vásárút Maratonon is. Az verseny előtt jelentéktelennek tűnő sérülést, fájdalmat érzékeltem, de a csapat érdekében részt akartam venni. Lefutottam az én részemet, viszont ahogy beértem a célba, a pihenés után már lábra sem tudtam állni, mankóval jöttem el.
Hogy került a karcfalvi központba?
Korábban már tartottunk elsősegély-tanfolyamot ott, ezért volt már kapcsolatom. Török Attila javasolta a sérülésem után, hogy menjek el hozzájuk. Nyirokkezelést, elektromágneses és ultrahangos kezelést kaptam. A harmadik után az egyik mankót már le tudtam rakni. Később gyógytornára volt szükség, hogy újra megerősödjek. Ennek eredményeként már decemberben elkezdtem gyorsabban sétálni, kocogni, aztán január elsején szaladni is.
Ekkor már egy tudatos építkezés kezdődött meg?
Szintén az SZJA-n keresztül ismertem meg december folyamán Szokolszky Istvánt, ő edzésterveket írt nekem, amelyben futó és edzőtermi feladatok egyaránt szerepeltek. Eleinte voltak kihagyások, a munkám miatt nem mindig tudtam teljesíteni az elvártakat, de fokozatosan igyekeztem felvenni a ritmust, és még többet is vállalni, mint az elvárt.
A rehabilitációnál, a teljes felépülésnél nem állt meg, hanem rögtön a hobbi sport irányába indult el. Mi volt ennek az oka? Mi motiválta?
Őszintén szólva, lehet, hogy a rendszeres testösszetétel-mérések vezettek el ide. Mivel életmódot is váltottam, kezdtem odafigyelni az étkezésemre, és azt tapasztaltam, hogy már ennek köszönhetően változik a testösszetételem, amit havonta követtünk az orvosi és metodikai központban. Ekkor tudtam, hogy az étkezés mellé be kell jönnie a sportnak is, mert megfelelő étrenddel nemcsak zsírt, de izmot is veszítettem, amit a testmozgás által tudtam kiegyenlíteni. Közben a sport szépségét is kezdtem látni. Éreztem, hogy tudom teljesíteni az edzéstervben előírtakat, a környezetem is észrevette a változásokat, a kollégák is biztattak, hogy továbbra is vegyünk részt versenyeken. Ezek mind ösztönzőleg hatottak rám.
Feltételezem, teljesítménydiagnosztikai vizsgálatot is végeztek ebben az időszakban.
Igen, amikor látszott, hogy alakul a testösszetételem, tudtam leadni zsírt, és nem veszítettem közben izmot, akkor felmerült a teljesítménydiagnosztikai felmérés ötlete. Nyitott voltam, mert érdekelt, hogy mire vagyok képes. Az akkori eredmények nem mondhatók különösen jóknak, de rosszaknak sem az aktuális edzettségi szintemhez képest. Ezek ismeretében készített Szokolszky István edzéstervet, persze, ég és föld a különbség a jelenlegi és a kiinduló állapot között.
Milyen sarokszámokkal, egyéni fejlődést mutató adatokkal tudná érzékeltetni ezt az átalakulást?
Nagyjából 9-10 kilót veszítettem a testsúlyomból a megfelelő étkezésnek és a sportnak köszönhetően, viszont az izomtömegem eközben inkább növekedett. A zsigeri, szervek közötti zsír szintjének mutatója 100,2-ről 63-ra, később 50 közelébe jutott. A teljesítményemen is nagyon szembetűnő a változás. A legelső 10 kilométeres szaladásomat maximális pulzuson, 184 körül futottam le, most ugyanezt a távot átlagosan 132 körül tudom teljesíteni. Egyszóval most már tudom élvezni is a sportot. A sebességem is hatalmasat változott.
Hogy néz ki az edzésprogramja, a sportprogramja jelenleg?
Szokolszky István nagyon figyelt arra, hogy a munka mellett is tudjam követni az előírt tervet. Úgy indultunk, hogy heti két szaladás és egy crossfit. Nagyon hamar, már februárban növeltük eggyel a futóedzések számát. Most heti három szaladás, egy crossfit és egy bicikli szerepel a programban.
Távokban, időeredményekben, sikerekben hogyan foglalható össze az elmúlt bő fél év fejlődése?
Amikor elkezdtük a közös munkát, a félmaratont tűztem ki célul. Az első hónapokban 5-8 kilométert futottam egyszerre, most már 28 kilométert is teljesítek edzésen.
A versenyeken elért időeredményekben is óriási az előrelépés. A Tusnád Maraton útvonalán a korábbi edzésidő és a versenyidő között közel húsz perces fejlődés volt. A Vásárút Maratonon pedig a korosztályomban már bronzérmet szereztem, a váltót pedig sikerült megnyerni.
Nagyon gyors és látványos volt az eddigi fejlődés. Mik a további célok?
Felmerült a maraton, de talán arra még nem állok készen. Most az a célom, hogy a félmaratonon gyorsuljak, minél jobb idővel tudjam lefutni, minél jobb teljesítményt tudjak nyújtani a váltókban. Jelenleg az ösztönöz, amikor túlszárnyalom magam, amikor gyorsabban lefutok egy adott távot.
Ugyanakkor jövőre tervezzük, hogy váltóban teljesítjük a Hargita Megyei Mentőszolgálat csapatával az Ultrabalatont.
Mit gondol az ön történetében mi az, ami akár tanulságként, akár tanácsként kiterjeszthető más mozgásszerető emberekre, illetve hobbi sportolókra?
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ha fokozatosan kezdenek hozzá a sportoláshoz, testösszetétel-analízist végeztetnek, teljesítménydiagnosztikai vizsgálaton vesznek részt, akkor egy átfogó képet kapnak az egészségügyi állapotukról. Az ottani edzők, szakemberek segítenek, hogy egészségesebb legyen a sportolás, elkerülhetők legyenek a sérülések.
Ennek a későbbi motiváció szempontjából is nagy jelentősége van, mert személyre szabott minden edzésterv, minden tanács, követhető a teljesítmény alakulása, így folyamatos tud lenni a fejlődés, minden nap érződik az elvégzett munka eredménye.
Az SZJA Sportlab célja, hogy tudományos segítséget nyújtson a sportolók felkészüléséhez. Profik, amatőrök, de akár egészen kezdők számára is olyan pontos adatokkal tud szolgálni, amelyek hozzájárulnak, hogy az elvégzett edzés összhangban legyen az aktuális állapottal, és valódi eredményt hozzon.