Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Csak az első hely ér biztos rájátszást
2019-02-11
 

November vége óta nem játszott mérkőzést az U20-as magyar bajnokságban a Sapientia U23 csapata. A következő napokban ismét az anyaországba utazik az együttes, ahol négy rendkívül fontos találkozó vár a fiúkra. Ezek az összecsapások döntenek arról, hogy mely gárdák egészítik ki a rájátszás ötfős mezőnyét. Az alapszakaszban a Sapientia U23 végig versenybe volt a továbbjutást érő helyek megszerzéséért, azonban ez végül egy nehezebb, sikertelenebb túrának is köszönhetően nem jött össze. Most azonban újabb lehetőség előtt áll a csapat, hiszen amennyiben megnyeri a csoportját, biztosan ott lesz az egyenes kieséses szakaszban.

Kifejezetten megterhelő időszakon van túl az egyetemista csapat, miután rendre a román felnőtt bajnokság esélyeseivel szemben kellett helyt állnia az utóbbi hetekben. Ugyanakkor továbbra sincs idő pihenésre, hiszen a magyar korosztályos bajnokságban nagy téttel bíró találkozókra kerül sor, amelyek eldöntik, versenyben lehetnek-e a végső győzelemért a tavasz folyamán. A rájátszásban még három hely kiadó, amelyekért hat csapat két csoportba sorolva küzd. Mindkét trió első helyezettje továbbjut, velük tart a több pontot gyűjtő csoportmásodik is.

A Sapientia U23 a Győrrel és a Kanadai Magyar Hokiklubbal meccsel majd. Az alapszakasz során az előbbit szoros mérkőzésen egy góllal sikerült legyőzni, a KMH-val szemben a megszerezhető hat pontból azonban csak kettőt sikerült begyűjteni. Az ellenfelek tehát egyáltalán nem ígérkeznek könnyűnek. Mindkét együttessel kétszer csapnak össze a sapientiások, a két állomás között lesz egy pihenőnapjuk is.

Némi nehézséget ugyan jelent, hogy minden meccset idegenben kell lejátszani, de ezúttal előnyük is származhat az egyetemistáknak abból, hogy sajátos, sűrűbb menetrend szerint játszák a magyarországi összecsapásaikat. A csoport másik két résztvevője ugyanis már lejátszotta az egymás elleni meccseket, és mindketten három ponttal várják a folytatást, vagyis amennyiben a lehetséges 12-ből sikerül nyolc pontot összegyűjtenie Eemeli Parikka tanítványainak, biztosan ott lesznek a legjobb nyolc között. Lélektanilag tehát előnyt jelenthet, hogy nagyon konkrétan meghatározható az a cél, aminek az elérése továbbjutást ér.

A finn szakember a középszakasz előtt kitért az elmúlt időszak eseményeire, beszélt a legutolsó, rosszul sikerült középszakaszbeli kiszállásról és arról is, hogy milyen hatással volt a csapatára a világbajnokság, amelyen a Sapientia U23 nyolc játékosa vett részt.

„A legutóbbi magyar bajnoki kiszálláson sok sérült és beteg játékosunk volt, ami miatt túl szűk kerettel utazhattunk. Balszerencsések voltunk, hogy nem tudtunk több pontot szerezni. Összességében jól játszottunk az alapszakaszban, de ez most nem volt elég, hogy egyenes úton bejussunk a rájátszásba. Ezt követően a csapat nagy része a válogatottal készült, majd versenyzett, úgyhogy nagyon jó, hogy mostanra mindenki visszatért hozzánk. Az világbajnokság egyetlen negatívuma, hogy átalakította a menetrendünket, így az utóbbi időben rengeteg mérkőzésünk volt, ami a középszakasz előtt okoz némi nehézséget a számunkra. A magyar bajnokságban az ellenfeleink nagyon hasonló erősségűek, ezért azt gondolom, hogy a legutolsó mérkőzésen fog csak eldőlni a továbbjutás sorsa, de ez egy izgalmas kihívás, amivel készen állunk szembenézni” – nyilatkozta Eemeli Parikka.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia