Az SZJA U18-as jégkorongcsapata ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen a múlt héten lejátszott öt mérkőzésükből mindet megnyerték, és ezzel sikeresen befejezték a magyar jégkorongbajnokság A1-es csoportjának középszakaszát. A csapat a 15 lejátszott mérkőzéséből és 14 győzelmével, illetve 45 pontjával az élre tört, miközben az utóbbi időben betegségekkel küzdő játékosok és a sérültek is nehezítették útjukat.
Az SZJA U18-as csapatunk ismét hibátlan kiutazáson van túl. A srácok a múlt héten lejátszott öt győztes mérkőzésükkel sikeresen befejezték a magyar jégkorongbajnokság A1-es csoportjának középszakaszát. Az U18-as csapat egészen elképesztő teljesítményt produkált eddig, ugyanis 15 mérkőzéséből 14-et megnyert, 97 gólt szereztek, és mindössze 20 gólt kaptak, ezzel +77-es gólkülönbséggel rendelkeznek, illetve 45 pontot gyűjtöttek. A középszakasz második helyezettje az FTC-Telekom 19 ponttal. Mindkét korosztályos csapatunk számára a rájátszás következik.
Antal István, az U18-asaink edzője a következőképpen értékelte csapata legutóbbi teljesítményét: „A kiszállásra való felkészülésünk nehézkes volt, sérülések és betegségek egyaránt hátráltattak bennünket, így keveset tudtunk együtt készülni. Ez jellemezte az utóbbi két hónapunkat, ezért is nagy odafigyeléssel vágtunk neki a középszakasz utolsó kiszállásának” – mondta Antal. Hozzátette, hogy eleve kevés játékossal utaztak el, és sajnos vannak olyan játékosok, akik sérülés miatt a szezon hátralevő részét kénytelenek kihagyni. „Első mérkőzésünkre úgy álltunk fel, hogy a saját játékunkat építjük, és keresünk új megoldásokat. Ehhez képest magabiztos győzelmet arattunk a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában. A következő napra az UNI ETO Győr HC ellen sajnos már megmutatkozott az edzéshiány és a betegségekkel küzdő hiányzó játékosok hatása, akik már eleve betegen léptek pályára. A kiszállás alatt a csapaton végigsöpört egy erősebb betegség, a második mérkőzésünk viszont szoros eredményt hozott. Ezen a meccsen különösen dicséretes volt, hogy közel tíz perc alatt kétgólos hátrányból sikerült fordítanunk. Ez jól tükrözi, hogy bár nem mindig tudunk minden pillanatban teljes koncentrációval játszani, mentálisan annyira erősek vagyunk, hogy bármilyen helyzetből képesek vagyunk visszajönni, és megfordítani a mérkőzéseket – és ez már a szezon során többször is előfordult. Harmadik mérkőzésünket az FTC-Telekom ellen vívtuk. Ahogy a korábbi meccseken, ez sem indult zökkenőmentesen, de fokozatosan átvettük az irányítást, annak ellenére, hogy ekkorra már még többen dőltek ki betegség miatt. A szabadnapot igyekeztünk maximálisan kihasználni a csapat regenerációjára, hogy aki csak lehetett, bevethető formába kerüljön a következő két mérkőzésre. A negyedik mérkőzésünket Jászberényben, a Lehel HC ellen játszottuk, ahol bár nem volt tökéletes a játékunk, sikerült uralnunk a mérkőzést. Azonban továbbra is tartott a betegség, és egyre többen jelezték, hogy nem érzik jól magukat. Végül azok, akik vállalni tudták a mérkőzést, remekül helytálltak. A végére maradt a legnehezebb mérkőzés, a legerősebb ellenfelünkkel, a Kárpáti Farkasokkal. Minden elismerésem a srácoké, hiszen mindent beleadtak, nemcsak tudásukkal, hanem szívvel-lélekkel játszottak az egész mérkőzésen. Az alapszakasz és középszakasz eredményeiből meríthetünk önbizalmat, de most elsősorban arra kell koncentrálnunk, hogy a rájátszásban még jobban teljesítsünk, és felkészüljünk minden váratlan helyzetre – fűzte hozzá Antal István.
Eredmények:
Dunaújvárosi Acélbikák – SZJA U18 2–10
Gólszerzők: Becze Máthé László 2x, Márton Tamás 2x, Mic Adam-Florian 2x, Vaslaban Csongor 2x, Ágoston Tamás és Kertész Ákos.
UNI Győr ETO HC – SZJA U18 2–3
Gólszerzők: Ágoston Tamás 2x és Sándor Dániel.
FTC-Telekom – SZJA U18 2–6
Gólszerzők: Márton Tamás 4x, Ágoston Tamás és Becze Máthé László.
Lehel HC – SZJA U18 0–4
Gólszerzők: Márton Tamás 2x, János Dávid, Ágoston Tamás.
Kárpáti Farkasok – SZJA U18 0–5
Gólszerzők: János Dávid, Becze Máthé László, Szász Kristóf, Sándor Dániel és Vaslaban Csongor.