Vizi Nimród a Székelyföldi Jégkorong Akadémián nevelkedett, az előző szezonban U16-os magyar bajnoki ezüstérmet szerzett csapatunk színeiben, mostantól pedig Németországban, a Ravensburg Towerstars együttesében, az U17-es bajnokság második divíziójában játszik. Augusztus közepe óta már kint tartózkodik a baden-württembergi városban. A megérkezés, berendezkedés után néhány nappal beszélgettünk vele.

Németországban, a Ravensburg Towerstars csapatában folytatod a pályafutásodat. Hogyan alakult ez az átigazolás, mesélj kicsit a hátteréről, illetve a folyamatról.

Farkas Tamás kapusedző küldte el nekem, hogy van egy lehetőség a Ravensburg csapatánál, ha pedig szeretném, összeköt az ottaniakkal, és próbáljak szerencsét. Elmeséltem a szüleimnek, és elkezdtünk mérlegelni, beszélgetni, majd közösen úgy döntöttünk, hogy belevágunk. A csapat másik kapusa szintén magyar, Barna Dominik. Az ő édesapja, Barna Sándor segített nagyon sok mindenben a kiköltözést, beilleszkedést illetően.

Említetted, hogy összeült a család. Mennyire volt nehéz döntés, miket mérlegeltetek?

Az első kérdés az volt, hogy ki fogom-e bírni egy évig ilyen távol az otthonomtól. Persze, anyukám nem örült, hogy a fia ilyen messze lesz tőle, de támogatott. Én úgy éreztem, hogy képes vagyok rá, szeretném megpróbálni. Ezután megnéztük, hogy anyagilag mit jelentene, hogy tudnám az iskolával összeegyeztetni. Ezekben a kérdésekben próbáltunk ottani ismerőseinktől és mások korábbi tapasztalataiból minél több információt kapni.

Mivel ebben a ligában csak két légiós engedélyezett, ritka lehetőségnek láttuk, és szerettük volna megragadni.

Sok szervezési, adminisztratív feladattal jár egy ilyen országváltás. Hogy alakult az iskola és a lakhatás kérdése?

Itthon sikerült bejutnom egy erős középiskolába, a Székely Mikó Kollégiumba, de sajnos Romániában nem volt arra mód, hogy online tanuljak. Ezért a mostani állás szerint egy magyarországi középiskolába fogok ebben az évben járni távoktatásban. Így ha egy év múlva hazajövök, akkor nem kell évet ismételnem, és a 10. évfolyamon folytathatom a Székely Mikóban. Emellett Németországban is fogok járni egy olyan iskolába, ami elsősorban abban segít, hogy gyorsan megtanuljam a nyelvet, be tudjak illeszkedni.

A lakhatásban szintén Barna Sándorék voltak a segítségemre. Náluk lakom, így nem kell egyedül lennem.

Milyenek az első benyomások? Milyen érzések vannak benned most?

Csodálatos élmény volt, amikor először megérkeztünk a jégpályához. Azért is, mert egy jól felszerelt, hatalmas csarnok, és azért is, mert az elmúlt évek munkájának köszönhetően kaptam egy ilyen lehetőséget.

Sokan mondták, hogy távolságtartóak lesznek itt az emberek, de egyelőre én a csapaton belül nyitottságot tapasztaltam. A társak is azonnal befogadtak, viccelődnek, barátkoznak. Velem angolul beszélnek, mert németből még nem állok jól, de apukámmal készítettünk egy nyelvtanulós applikációt, ami segít, hogy minél gyorsabban fejlődjek. Emellett a pályán is sok új kifejezést tanulok.

Az új közegbe már belekóstoltál, megismerkedtél a csapattal, a stábbal. Milyen várakozásaid, milyen céljaid vannak ennek fényében a következő idényre?

A legfőbb cél a tapasztalatszerzés úgy játékosként, mint magánemberként. Egy jó lehetőség, hogy önállósodjak, megtanuljam, milyen egy új közösségbe, egy új csapatba belépni. Persze, egy új hokikultúrát is meg kell tanulnom, ahol más dolgok hangsúlyosak, mint otthon. De mindenképp fejlődni szeretnék minden téren.

Mit gondolsz milyen tulajdonságokra, készségekre lesz szükséged, hogy a céljaidat maximálisan elérd, és milyen vonásaid segítettek az ide vezető úton?

Felénk néha az emberek nehezebben nyitnak az újra, nehezebben alkalmazkodnak. Nekem ez kiskorom óta nem okoz nehézséget, nyitott vagyok az új helyzetekre, tudok alkalmazkodni. Persze, bátornak is kell lenni, nem szabad félni az ilyen lépésektől, és szükséges az önállóság is, hogy gondoskodni tudj magadról.

Ami pedig még nagyon fontos, hogy meglegyen a szülők részéről a támogató háttér. Te lehetsz akármilyen elszánt, ha nem bátorítanak, nem segítenek, akkor nem tudsz elindulni.