Domináns alap-, majd középszakaszbeli szereplés és magyar bajnoki bronzérem volt az SZJA U18-as, illetve U19-es csapatának mérlege az előző szezonban. Erről az eredményről, az idény kihívásairól, valamint a játékosok egyéni fejlődéséről beszélgettünk Antal Zsombor edzővel.

Az elmúlt idény elején a Sapientia U23, illetve az SZJA elitképzéses csapatfotóit nézegetve feltűnhetett, hogy az U18-as keret valamivel kisebb létszámú, mint az U16-os vagy éppen az U23-as. Ez egy tudatos döntés eredménye volt. Mesélsz kicsit ennek a hátteréről? Hogyan alakult az U18-as csapat játékosállománya a szezon során?

A csapat, amivel mi az előző szezonnak nekivágtunk, az U19-es magyar bajnokságban szerepelt, de az edzéseken, az elitképzési programban mi egy U18-as kerettel dolgoztunk együtt. A Sapientia U23 keretének jelentős része még U19-es volt, tehát játszhatott a mi csapatunkban, viszont a fejlődésük érdekében őket az idény nagyobb részében már a felnőttek között szerepeltettük.

Edzőként, szakmailag ez milyen előnyökkel és milyen kihívásokkal járt együtt?

Ebből a rendszeres fel-lejátszásból az volt a mi előnyünk, hogy folyamatosan a legjobb játékosokat tudtuk felhozni az U16-osoktól, és a Sapientia U23-tól is mindig segítséget jelentettek az érkezők a mérkőzéseken. Viszont nehézség, kihívás volt, hogy soha nem tudtunk a teljes csapattal közösen edzeni, gyakorolni a taktikai elemeket.

Hogyha végigtekintünk az U19-es bajnokságban elért eredményeken, hullámzó teljesítményt látunk a csapattól, ahol nagyon magabiztos sikerek és egészen meglepő vereségek váltották egymást. Hogy láttad belülről ezt? Mi okozta a nagy különbségeket?

Igen, ha jól emlékszem éppen a középszakasz utolsó kiszállása volt erre példa. Akkor már úgy utaztunk ki, hogy biztos az első helyünk. A hozzáállás, a játékstílus, amit azokon a mérkőzéseken mutattunk, egy ilyen helyzetben sem elfogadható. Ugyanúgy próbáltuk elvégezni a munkát, ugyanúgy előkészítettük a mérkőzéseket, de a jégen nem az köszönt vissza, mint korábban. Olyan csapatoktól kaptunk ki, akiket azelőtt 7-8-9 góllal vertünk. 

Nem is hullámzásnak mondanám ezt, sokkal inkább úgy látom, hogy a szezonnak ebben a szakaszában fejben kicsit kiengedtek a fiúk, és nagyon nehéz volt újra felpörögni, visszajönni a megfelelő hőfokra a rájátszás során.

Ennek ellenére a negyeddöntőben simán vertétek a Brassót.

Ha csak az eredményt nézzük, a Brassó ellen magabiztosan továbbjutottunk, de azt gondolom, könnyebb lett volna az a párharc is, hogyha a középszakasz végén koncentráltak maradunk, és jó formában vágunk neki a rájátszásnak. Így utólag olyan érzésem van, mintha mi akkor engedtünk volna ki, akkor vált volna kevésbé határozottá a játékunk, hozzáállásunk, amikor igazán pörögnünk kellett volna.

Időszakosan az elődöntőben is sikerült jól játszani, de az egyensúly itt is hiányzott, és 3-1-re a Gyergyó nyert. Hogy értékeled azt a párharcot? Mi hiányzott?

Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccsek várnak ránk. Utólag úgy látom, hogy egy ki-ki párharc volt, fordítva is elsülhetett volna, ha kellőképpen ott vagyunk fejben, de nem mi jöttünk ki jól belőle. Érzésem szerint hiányzott a csapatból az a motiváció, az az elszántság, aminek a címvédés lehetőségével együtt kellett volna járnia.

Ennek lehet az is az oka, hogy egy játékos, aki a felnőttek között játssza végig a szezont, nehezebben pörög fel az U19-ben?

Igen, ez biztos, hogy benne volt, de egyáltalán nem írnám csak ennek a jelenségnek a számlájára a párharc alakulását. Ettől függetlenül tény, hogy különleges kihívás, különleges helyzet, amikor a felnőttből játszol vissza az U19-be, és ezt meg kell tanulni kezelni. Ilyen esetekben azt kell megérteniük a játékosoknak, hogy a profi mezőnyben mi vagyunk a legfiatalabbak, nekünk kell minden korongért küzdeni, mindent ki kell adni magunkból a túlélésért. Mikor viszont az U19-ben szerepelünk, akkor mi vagyunk az esélyesek, minket akar mindenki legyőzni, ami egészen más viszonyulást kíván meg, és ugyanúgy 100 százalékon kell pörögni. Láttuk, hogy ezek a fiúk képesek voltak többször megverni a Steauát, a Galacot, tehát nem a játéktudás hiányzott.

A bronzmeccs a tavalyi döntő megismétlése volt, ahol a fiúk ismét bizonyítottak, és magabiztosan győztek a Kárpáti Farkasok ellen. Milyen arcát mutatta ott a csapat? Az elődöntős kudarc hogy hatott rájuk, mennyire volt javítási, bizonyítási vágy a srácokban?

Nyilván a csapaton belül nem volt ideális a hangulat az elődöntős kiesést követően, de úgy gondolom, hogy jól reagált mindenki a helyzetre. A bronzmeccs még nehezen indult, de aztán kijött a különbség, és magabiztosan szereztük meg a harmadik helyet, ennek pedig megvan a maga pozitívuma. Meg tudták mutatni, hogy egy nehezebb helyzetre is megvannak a helyes válaszaik.

Ha kicsit az eredmények mögé tekintünk, és a csapatszintű, illetve az egyéni fejlődést nézzük, milyen utat járt be az SZJA U18, illetve U19 és itt főleg azokra a játékosokra gondolok, akik nem játszottak még a Sapiban?

Ilyen tekintetben jó szezont zártunk. A játékosok rengeteg melót tettek bele, sokat dolgoztak azért, hogy egyre magasabb szintre jussanak. Azt nem várhatjuk el még egy felnőtt játékostól sem, hogy minden egyes nap 100 százalékot tudjon nyújtani, mert számos tényező befolyásolja a teljesítményt. Sokkal inkább azt szerettük volna, hogy következetes, egyenletes munka folyjon. Ezt az is mutatja, hogy jó néhány játékos idén már lehetőséget kap a Sapientia U23-ban, tehát meg tudja tenni a következő lépést, amiért az előző évben-években dolgozott.

Ezekkel a fiúkkal a következő szezonban is aktívan együtt dolgozol majd, hiszen a Sapientia U23 stábjában folytatod. Milyen elvárásaid vannak velük szemben?

Mindenképp egy szintlépés következik számukra, de azért dolgoztak az előző évben, hogy ez elérkezzen a karrierjükben. Ugyanazt várom el tőlük a jövőben is, mint korábban. Abból a munkából, koncentrációból, következetességből nem szabad engedni. Nagyon szeretném, ha a szezon során minél több játéklehetőséget kapnának, és a rájuk háruló feladatokat megfelelő minőségben, megbízhatóan el tudnák végezni.

Nekik most új szerepkörrel kell megismerkedniük, U17-es, U18-as, U19-es alapemberből egy felnőtt csapat újoncaivá válnak. A környezet, az edzések helyszíne nem változik, de mégis hatalmas a váltás. Mit követel ez meg tőlük?

Igazából amikor egy új csapatba kerülsz, akkor ott szinte mindegy is, hogy az előző állomáshelyeden a legjobb voltál. Új érkezőként bizonyítanod kell, hogy neked helyed van a csapatban. A teljesítményeddel, a munkamoráloddal ki kell vívnod magadnak a helyet. Nyilván ez egy hatalmas szintlépés, a felnőttek között kell mostantól helytállniuk, de ott leszünk mellettük, minden támogatást megadunk a jégen és azon kívül is.

Ugyanakkor ott lesz előttük azoknak a srácoknak a példája, akik idén egy sapis szezon után a Csíkszeredai Sportklubtól vagy épp a Háromszéki Ágyúsoktól kaptak lehetőséget. Nekik ezúton is gratulálok, sok sikert kívánok, és üzenem, hogy követjük a pályafutásukat. A jövőben is bármivel fordulhatnak hozzánk, számíthatnak a segítségünkre, támogatásunkra.