A 2025–26-os szezon egy kanadai tornagyőzelem és a magyar bajnoki ezüstérem miatt is emlékezetesre sikerült az SZJA U16 számára. A kiváló eredményeket hosszú fejlesztési folyamat, kitartó, következetes munka előzte meg. A mögöttünk hagyott idényről, a sikerekig vezető útról és a következő feladatokról beszélgettünk Antal Norberttel, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses csapatának vezetőedzőjével. Szezonzáró nagyinterjú.

Ugorjunk vissza egy kicsit az időben majdnem két teljes szezont. A 2024–25-ös idény elején 50–60 százalékban azonos összetételű csapattal kezdtetek el dolgozni, mint amivel nemrég a 2025–26-ost befejeztétek. Akkor az alapszakaszban egyáltalán nem akartak jönni az eredmények, nagyon nehezen indult a bajnokság. Hogy emlékszel vissza arra az időszakra? És hogy látod az idei bajnoki ezüst fényében?

Annak a szezonnak az elején, akárcsak most nyáron, teljesen átalakult a csapat kerete, talán 4 vagy 5 játékosunk maradt az előző évi keretből, mindenki más frissen került be az elitképzésbe, a csapat nagy része elsőéves volt. Tisztában voltunk akkor is vele, hogy időre van szükség. A romániai U15-ös bajnokságból egyből belecseppenni az U16-os elit akadémiák mezőnyébe hatalmas lépés, nem könnyű egyből alkalmazkodni. A srácok már akkor is jól fel tudták venni a tempót, viszonylag gyorsan olyan szintre kerültünk, hogy versenyképesek tudtunk lenni.

Ez azt jelenti, hogy a nehéz kezdet ellenére nyugodtak voltatok, tudtátok, hogy ez egy természetes folyamat része?

Őszintén szólva nem az volt a fő érzésünk, hogy ez természetes vagy nem, inkább az volt a hozzáállásunk, hogy van egy kiinduló helyzet, egy alap, ahonnan minél gyorsabban kell olyan szintre fejlődni, hogy ütőképesek legyünk.

Mikor bekerülnek az elitképzésbe a játékosok, akkor leggyorsabban a fizikális fejlődés látszik, főként, ha megvan egy jó alap, aztán fokozatosan a tempóhoz is alkalmazkodnak. Időközben pedig összeáll a taktika, ha fegyelmezetten tartják magukat ehhez, akkor már az eredményeken is elkezd látszani. Persze, folyamatosan dolgozunk a szezon során a technikai fejlesztésen is, és ezek szép lassan összeadódnak. Van, ami már rövid távon érzékelhető, van aminek több idő kell.

A most lezárult szezon viszont már teljesen máshogy indult. Az első kiszálláson 4 meccsből 4 győzelem. A Vasast, az Újpestet, a BJA-t és a Miskolcot is sikerült legyőzni. Szakmailag miben volt más ez a szezonrajt, mint az egy évvel korábbi? Ekkor számítottatok már arra, hogy kiugróan sikeres hónapok várnak rátok?

Minden szezon előtt a felkészülés részeként el szoktunk menni egy miskolci barátságos tornára, ami jó szintfelmérő is. Az alapján előzetesen azt vártuk, azt reméltük, hogy ott lehetünk a legjobb négy között. 

Ilyen jó kezdésre viszont mi sem számítottunk. Ezúttal 11 játékos megmaradt az előző évi keretből, ami nagyon érződött az elején, hiszen taktikailag, csapatként az ellenfelek előtt jártunk. Ezeknek a játékosoknak az egyéni teljesítményén is nagyon látszott, hogy már egy évet végigcsináltak az elitképzésben. Persze, az idény előrehaladtával a magyarországi csapatok is összeálltak, és egyre keményebb meccseink voltak, de ez a versenyhelyzet nagyon jót tett, rengeteget adott hozzá a fejlődésünkhöz.

A pozitív előjelek után az első igazán látványos siker decemberben érkezett, amikor Kanadában egy több mint 50 éves múltra visszatekintő nemzetközi tornát nyertetek meg. Hogy emlékszel vissza azokra a meccsekre? Mi történt a csapaton belül, ha csak a jégen zajló eseményeket nézzük, és min ment át a társaság a pályán kívül?

A kanadai út bizonyos értelemben a megmentőnk volt. Épp azt megelőzően egy hullámvölgybe került a csapat, váratlan, frusztráló vereségek is becsúsztak, érezhető volt a fáradtság a társaságon, zsúfolt volt a programunk, egy negatív spirálban találtuk magunkat. Az észak-amerikai út viszont nagyon jót tett. Mindenkinek hatalmas motivációt, erőt adott. Izgatottak voltak a fiúk, láttam a szemükben a csillogást, hogy itt vagyunk a hoki hazájában, ahol tényleg minden a kedvenc sportágunkról szól. A közeg, a családok, akikkel megismerkedtek, akiknél laktak, szintén egy nagyon pozitív, támogató hátteret jelentett.

Itt nyoma sem volt a fáradtságnak, mindenki fel akarta mérni magát, bizonyítani akart, mert kíváncsi volt, hogy mire lehet képes Kanadában egy nagy presztízsű tornán.

Sikerült is bizonyítaniuk úgy egyénileg, mint csapatként, hiszen hibátlan mérleggel nyerték meg a tornát.

Igen. A KIBIHT-en kevésbé a taktikára koncentráltunk, kevésbé voltak szigorúak a taktikai elvárásaink. Sokkal inkább azt kértük, hogy az eddig tanultakat alkalmazzák, játsszanak felszabadultan. Ahogy az elején jöttek az eredmények, egyre nagyobb önbizalomra tett szert a csapat, és tényleg jól játszottak a srácok. Őszintén szólva voltak olyan pillanatok, amikor minket is megleptek azzal, ahogyan egy-egy meccsen teljesítettek.

Az eredményesség, az, hogy tényleg kiválóan teljesített a csapat, egy nagyszerű hangulattal, egy pozitív gondolkodásmóddal társult, ami rengeteget adott a játékosoknak.

Hogy érzed, a KIBIHT megnyeréséből mit hoztak magukkal haza a fiúk, ami esetleg a magyar bajnoki menetelésben is hasznukra vált?

Nagyon sok mindent. Egyrészt az önbizalmuknak, a mentális erejüknek tett nagyon jót, mert el tudták hinni ettől kezdve, hogy igenis legyőzhetjük az előttünk álló ellenfeleket még akkor is, ha nem minket tekintenek esélyesnek.

Emellett az egymásba vetett hitet is nagyon megerősítette, szorosan összecsiszolódott a csapat. Minden évben az edzői stáb a játékosokkal közösen kitűz magas, de reális célokat. Idén a top 3-at szerettük volna elérni a szezon elejétől. Úgy érzem, hogy a kanadai túra után tényleg minden játékos elhitte nekünk, hogy ez egy valós cél. Ez apró, mentális részletnek tűnhet, de a nehéz pillanatokban, egy kiélezett rájátszásban döntő jelentőségű, ha mindannyian hisszük, hogy újra elérhetünk váratlan sikereket közösen, mivel már egyszer megcsináltuk.

A legnagyobb visszhangot a kanadai tornagyőzelem váltotta ki, de ehhez fogható siker volt a magyar bajnoki elődöntő is, ahol jelentős hátrányból felállva nem kis meglepetésre a címvédő Újpestet ejtettétek ki. Ott érett be az elmúlt két év munkája? 

Bizonyos értelemben igen. Nagyon sok részletnek össze kellett állnia ahhoz a sikerhez. Úgy vélem, az a párharc volt a szezon csúcspontja, mert mindazt, amiért korábban dolgoztunk, minden, amit tanultunk, minden, amin közösen átmentünk, ott összeállt egy egésszé, és ki tudtuk hozni magunkból a maximumot.

Nemcsak azért volt ez bravúr, mert a bajnokság toronymagas esélyesét, a címvédőt győztétek le, hanem azért is, mert kimondottan nehezen indult az elődöntő.

Igen, sajnos nem voltak ideálisak a körülmények. A magyar bajnoki elődöntő első meccse előtti este még volt egy U17-es román bajnoki elődöntőnk. Azt a döntést hoztuk, hogy a csapat nagyobbik része kiutazik korábban, hat játékosunk U18-asokkal kiegészülve marad a meccsen, és éjszaka utazunk. Hiába vezettünk 3–0-ra is, a román bajnokit elveszítettük, és nem jutottunk döntőbe. Az ezzel járó fáradtság és mentális teher az Újpest elleni első találkozón nagyon érződött, simán nyert az ellenfél.

Ezt követően viszont igyekeztünk pozitívak maradni, keményen dolgozni tovább. Sikerült egy olyan taktikát felépítenünk, ami működött, a srácok pedig maximálisan végre is hajtották. Így többször felálltunk vert helyzetből, és továbbjutottunk. Nagyon büszke voltam a fiúkra. A mindent eldöntő meccsen olyan érett, olyan fegyelmezett, tudatos játékot mutattak, amilyent talán korábban nem is láttunk tőlük.

Következett aztán a Budapest Jégkorong Akadémia elleni döntő, ahol már nem jött össze a győzelem, pedig a párharc mérkőzéseit egyenként figyelve nem játszottatok alárendelt szerepet. Min múlott a döntő? 

Az elődöntő után sajnos már nem tudtunk hazautazni, mert néhány nap múlva kezdődött is a finálé, pedig az volt a terv, hogy hazajövünk egy rövid pihenésre. Azt gondolom, egy ilyen megterhelő elődöntő után hatalmas szükség lett volna erre.

A döntő tényleg apróságokon, finomságokon múlott, valahogy a fókusz, a hatékonyság hiányzott. Rengeteg helyzetünk maradt ki, ment mellé vagy épp kapuvasra. Minden meccsen voltak domináns időszakaink, de egyszerűen nem tudtuk kihasználni ezeket, és lélektanilag nagyon-nagyon rosszkor kaptuk a gólokat. 

Hogy éltétek meg a végeredményt? Egy megnyert ezüstéremnek örültetek, vagy egy elveszített arany miatt voltatok csalódottak? Melyik volt hangsúlyosabb?

Egyértelműen a megnyert ezüstöt emelném ki. Az aranyérem nem lett meg, de az a tudás, az a tapasztalat, amit ezen az úton összegyűjtöttek a játékosaink, hihetetlenül értékes. Azt pedig senki nem veheti el tőlük. A célunk az volt, hogy top 3-ba kerüljünk, még a legoptimistább támogatóink közül is kevesen hittek benne, hogy az Újpestet legyőzhetjük, de sikerült, a döntőben is jól teljesítettünk, úgyhogy ezek mind-mind pozitívumok.

Én nagyon sikeresnek tartom az elmúlt szezonunkat. Hihetetlenül jó, elhivatott, összetartó brigáddal dolgozhattunk, akiknek a legjobbakat kívánom a következő időszakra. Azt kívánom mindegyiküknek, hogy a felnőtt hokiban is tudjon majd megkapaszkodni és letenni a névjegyét. Szerintem erre lehetőségük lesz, hogyha ugyanilyen alázatosan és kitartóan dolgoznak tovább. Nagyon büszke vagyok rájuk.

Az ezüstérmes csapat túlnyomó többsége korosztályt váltott, így ti most Szabó Dáviddal egy teljesen megújult kerettel vágtok neki a szezonnak. Mik az első benyomások? Honnan indultok?

Összesen négy olyan játékos marad a csapatban, aki az előző idényben is velünk volt, mindenki más korosztályt vált, úgyhogy nagyon hasonló a helyzet, mint amiről az elején beszélgettünk.

Az újakkal is már elkezdtük a közös munkát, ők még nem költöztek be a kollégiumba, mert tart számukra a tanév, de rendszeres közös edzéseink vannak, és ezen kívül egyéni tervek szerint készülnek. Nagyon jók az első benyomásaink, azt gondolom, hogy egy nagyon jó karakterekből álló társaság állt össze. Számomra az a legfontosabb, hogy az emberi oldal rendben legyen. Persze, az az ideális, ha valaki minél képzettebben, minél felkészültebben kerül be a programba, viszont az a tapasztalatom, hogy ha megvan az akarat, az alázat, a kitartás, a csapatszellem, akkor 1–2 év alatt hatalmasat tudnak fejlődni mind egyénileg, mind csapatként. Ezért emelem ki a hozzáállást, az emberi oldalt.

Ez azt jelenti, hogy egy hasonló útra számítotok a következő 1–2 évben, mint amit az elmúlt két szezonban bejártatok, és amire a beszélgetés elején is utaltunk?

Igen. Úgy állunk hozzá, hogy ha egyszer sikerült megcsinálnunk, akkor újra sikerülhet, tudjuk az utat, megvannak az eszközeink. A fejlődéshez szükséges környezet, az adottságok is maximálisan rendelkezésre állnak. Nyilván, most is vannak, akik egy-két lépéssel előrébb járnak a társaiknál, akik már az elején húzóemberek lehetnek, de összességében kiegyenlített a játékosok tudásszintje. Azt láttuk az elmúlt szezonokban, hogy egyik évről a másikra hatalmasat tudnak előrelépni bizonyos játékosok. Rengeteg olyan példát tudnék mondani, aki elsőévesként még nem vállalt plusz felelősséget, majd egy szezonnal később már húzóemberré, vezérré tudott válni. Ha ilyen folyamatok játszódnak le a következőkben is, akkor ismét szép utat járhatunk be.

Persze, mi edzőként is igyekszünk évről évre fejlődni. Úgy érzem, rengeteget tanultunk az elmúlt szezonokból. Bízom benne, hogy minden egyes idényben még eredményesebben, még hatékonyabban tudjuk segíteni a srácokat a céljaik felé vezető úton.

Ugyan még csak az ismerkedés, összerázódás időszaka van, ezért tudom, hogy nehéz a kérdés, de mik a célkitűzések a 2026–27-es idényre az U16-os csapattal?

Most, hogy kicserélődött a keret, azt szeretnénk, ha az elit akadémiák között ott tudnánk lenni a középmezőnyben, és be tudnánk jutni a rájátszásba. Ezzel párhuzamosan pedig a legfontosabb, hogy hatékony legyen a közös munka, látszódjon a fejlődés, mindenki elegendő játékidőt kapjon.

Pontosan tudjuk, hogy mekkora váltás a srácoknak az, hogy beköltöznek a kollégiumba, átalakul a napi rutinjuk, több, intenzívebb edzésük és meccsük lesz. Nyilván időre van szükségük, míg alkalmazkodnak az új helyzethez, ezért türelmesnek kell lennünk, az aktuális körülményekhez igazítani az elvárásainkat.