Cégvezető, biztonsági és személyvédelmi szakember, korábban biatlonozott, tekvandózott, amatőrként rendszeresen jégkorongozik, fut, úszik, egy ideje pedig a magashegyi túrázás vált a szenvedélyévé. Néhány évvel ezelőtt egy súlyos sérülés miatt került a karcfalvi orvosi és metodikai központba, ahol nagyon jól sikerült a felépülése. Azóta is rendszeresen sportol, és újabb célok, csúcsok eléréséről álmodik. Nemrég a sportlaborban vett részt teljesítménydiagnosztikai vizsgálaton, hogy az alapján edzéstervet készítsenek szakembereink. Az Everest alaptáborában már járt, de a jövőben magasabbra indul, ebben segíthet neki a sportlabor. András Róberttel, a Dakota Security Service tulajdonosával beszélgettünk sportról, sérülésekről, felépülésről, Nepálról, magashegyi túrázásról.

Jelenleg elsősorban cégvezetőként, biztonsági szakemberként tevékenykedik. Ehhez a szakmához is elengedhetetlen a sport. Milyen sportmúltra tekint vissza?

Egy iskolai futóversenyen egy biatlonedző kiszúrt, hogy jók az adottságaim, és elhívott edzésre. Ez 9-10. osztályos koromban lehetett, így azokhoz viszonyítva, akik kisebb koruktól céltudatosan erre készültek, nekem nagy volt a lemaradásom. Szárazon jó eredményeim voltak, viszont a sítechnikában, lövésben nem tudtam ugyanolyan jól teljesíteni. De ennek ellenére értem el országos eredményeket is.

A biatlonnak szerves része a fegyver, a lövés. Már akkor elsajátította az alapokat ahhoz, hogy most lőteret működtessen?

Ez érdekes, mert most lőterezünk, de akkor biatlonozóként a lövés volt a gyenge pontom. Emlékeszem, egyszer úgy lettem országos harmadik, hogy egyetlen találatom sem volt, viszont futásban annyival jobban teljesítettem, hogy ez is belefért. Abban az időben rengeteget szaladtam. A fegyvernél maradva a katonaságnál is folytatódott a sport, ott is részt vettem különböző katonai versenyeken, ahol szintén jó eredményeket sikerült hozni az egységemnek.

A csíki sportéletben mégis egy másik sportághoz kötik talán leginkább az ön nevét, nem a biatlonhoz.

Gyerekkoromban kimondottan kis növésű voltam, ezért volt bennem egy törekvés, hogy meg tudjam védeni magamat. Talán innen jön a másik sport, amit körülbelül 18-20 évig aktívan és magas szinten űztem, ez pedig a tekvando. Itt négy danig jutottam el, sokszoros országos bajnoknak mondhatom magam küzdésben és formagyakorlatban, de Balkán-bajnokságot is nyertem Görögországban mindkét kategóriában, legjobb eredményem egy Európa-bajnoki bronzérem volt. Edzősködés és versenyzés mellett bíráskodtam is tekvandoban.

A biatlonban ott volt a fegyver, a tekvandóban pedig a harctechnika. Meg is érkeztünk a biztonsági céghez, illetve a személyvédelemhez?

Az őrző-védő céghez hosszabb út vezetett, például egy bárt is működtettem, illetve civilként biztonsági területen dolgoztam. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy létrehozzam a vállalkozást. Igaz, időközben rengeteg képzésre jártam ezen a téren, rendszeresen vettem részt versenyeken. Aztán saját lőteret hoztunk létre, ahol képzéseket, versenyeket is tartok időről időre.

A sportok terén egyet nem említett, amiről szintén tudni lehet, hogy a nagy kedvencei közé tartozik, mégpedig a túrázást, hegymászást. Hogy került ez a képbe?

Egy véletlen eredménye. Tisztán szakmai okból egy barátommal, mentorommal utaztunk el Nepálba, de mivel az ottaniak a tenyerükön hordozzák a vendégeiket, ezért volt lehetőségünk utazgatni, kirándulni. Ott van a közelben az Annapurna és a Machapuchare nevű szent hegy, ahová épp ezért nem is indulhatnak expedíciók. Ahogy ott járkáltunk Katmanduban, nagyon sok hegymászáshoz kapcsolódó helyzetbe kerültünk, betévedtünk például egy üzletbe, ahol több neves magyar hegymászó, például Erőss Zsolt is megfordult, sőt írt is a vendégkönyvbe. Valahol itt fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék én is egy olyan fotót, amilyent az Everest alaptáborában lévő ikonikus kövön szoktak készíteni a mászók. És ha valamit a fejembe veszek, akkor azt általában igyekszem meg is valósítani.

Akkor itt el is kezdődött egy új hobbi, szenvedély?

Ahogy hazajöttünk, elkezdtem keresgélni a témáról, és így bukkantam rá egy bukaresti csoportra, amely éppen 3 héttel később indult Nepálba. Fel is iratkoztam, sokat olvastam, hogy minél többet megtudjak a magashegyi túrázásról, a felszerelésről, arról, hogy mi történik az ember testével ilyen magasságokban. Ekkor még semmilyen tudásom nem volt ezekről a dolgokról. A hegyen pedig nem elég, hogyha én rendszeresen futok, hokizok, mert ott egész másak a körülmények, nem ugyanúgy reagál a szervezet.

Végül sikerült eljutni. Rengeteg új információ, inger ért rövid idő alatt, ami hirtelen egy sokként hatott. Közben folyamatosan figyeltem a saját testem jelzéseit, mert ez volt az első alkalom, és nem tudtam, hogy mi az, ami jó jel, és mi az, ami nem. De egy hatalmas élmény volt. Azok a dolgok, amiket a hétköznapokban alapvetőnek, adottnak gondolunk, egy ilyen túrán nincsenek meg, vagy luxusnak számítanak. A zuhanyzás, a meleg víz, azok a kényelmes körülmények, amikhez hozzászoktunk, elképzelhetetlenek. Persze, nem alakulhatunk teljesen át, de rengeteg mindent el kell engedni, sokat lehet tanulni az ottani gondolkodásmódból, mentalitásból.

Ezen a túrán mi volt a legmagasabb pont, amit elért a csapat?

Az Everest alaptáboráig mentünk, ami 5364 méteren fekszik.

Többször felmerült, hogy a magashegyi túrázáshoz megfelelő fizikai állapotra van szükség. Ez nem volt mindig adott, ugyanis néhány évvel ezelőtt egy súlyos sérülés hátráltatta, ami után a karcfalvi orvosi és metodikai központban folytatta a rehabilitációt. Mi volt ennek a története?

Két régi nagy hobbim van, az egyik a jégkorongozás, a másik pedig a quad. Éppen egy ilyen túrán vettünk részt, amikor egy rossz reflex miatt a felboruló quadot megpróbáltam megtartani. Ez nem véletlenül tilos, én is súlyos sérülést szenvedtem, elszakadt a keresztszalagom.

A műtétem után hallottam, hogy az akadémiánál vannak jó lehetőségek, és hozzájuk fordultam.

Hogy zajlott a felépülés?

Majdnem minden nap jártam, nagyon sok energiát fektettem a felépülésembe, minél előbb vissza akartam térni az esti hokira. Eredetileg egy óráról volt szó, de annál többet is maradtam, rengeteg munkát végeztünk el. Nyújtottuk, hajlítottuk, erősítettük a lábamat. Nyilván fontos volt a műtét, de a rekuperációnak hatalmas jelentősége van.

Nagyon komplex kezelést kaptam. A gyógytorna mellett volt vízi torna, masszázs, különböző fizioterápiás eszközök, amik kiegészítették egymást.  Én a metodikai központnak köszönhetem a felépülésemet.

Ez azt jelenti, hogy a baleset után is teljes értékűen tud sportolni?

Igen, két és fél hónappal a műtét után már korcsolyát húztam a lábamra, óvatosabban, de már vissza tudtam térni. Heti több alkalommal járok jégkorongozni, rendszeresen szaladok, és készülök az újabb túrára.

Nemrég egy sokkal kellemesebb látogatást tett az orvosi és metodikai központban, ugyanis ezúttal nem a rehabilitáció, hanem a teljesítménydiagnosztika került a középpontba. Mi volt a cél a sportlabor felkeresésével?

Már korábban is voltam egyszer teljesítménydiagnosztikai vizsgálaton, most ismét ilyen felmérésen vettem részt. Sok fontos információt tudtam meg magamról, az állapotomról, amit én is hasznosítani tudok a hétköznapokban, a sportban, de olyan csomagot kértem, ami edzéstervet is tartalmaz. Így hamarosan az egyéni adataim alapján edzéstervet állítanak össze számomra.

Mik a következő sportcélok akár rövid, akár hosszabb távon, amelyekben a sportlabor, illetve az ott dolgozók szakértelme segíthet?

Olyan ember vagyok, hogy mindig vannak céljaim, amiket szeretnék megvalósítani. Októberben ismét megyünk vissza Nepálba egy magyarországi csoporttal és egy itteni barátommal együtt. A Lobuche nevű csúcsra szeretnénk feljutni. Ez valamennyire meg tudja mutatni, hogy mehetek-e tovább, mit bír a szervezetem. Túl magasra nem akarom tenni a lécet, de a nagy álmom az Ama Dablam, ami 6812 méter magas, és technikailag is bonyolult. Jövőre a Kilimandzsáró is lehetne egy cél.

Orvosi és metodikai központ: 0729 830 050