Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Válogatja a játékosokat az U23-as csapatba az SZJA
2018-05-18
 

Huszonhat sportoló jelentkezett a Székelyföldi Jégkorong Akadémia felhívására, amelyben próbajátékra hívta az 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben születetteket. A cél egy U23-as egyetemista csapat létrehozása, mely a tervek szerint a következő bajnoki idénytől a román felnőtt-, valamint a magyar U20-as pontvadászatban indul majd. Ugyanakkor a sportolóknak lehetőségük lesz feljátszani az Erste Ligában induló két székelyföldi csapatba is.

Hogy a próbajáték ne csak izgalmas, hanem fárasztó is legyen, arról Antal István, a próbajátékot koordináló tréner tett. A felmérésen megjelent huszonegy mezőnyjátékost, illetve három kapust egy tempós jégedzésnek tette ki a csíkszeredai Molnár Lajos Műjégpályán, majd sorra jöttek a fizikai tesztek az Erőss Zsolt Arénában.

– Első körben az ismerkedés volt a cél, továbbá hogy felmérjük a jelentkezők tudását, erőnlétét. Most következik a játékosok munkájának elemzése, majd egy héten belül értesítünk mindenkit, hogy milyen formában folytassuk a munkát, amely a szárazedzéssel fog kezdődni – mondta Antal István. - A mostani, egynapos tábor úgy érzem, jól sikerült, annak ellenére, hogy többen voltak olyanok, akik hosszabb kihagyás után térnének vissza. Ennek fényében hamar el is fáradtak, de ez is volt a cél. Látni akartuk, hogy amikor elfogy az oxigén, akkor milyen lesz a játékosok küzdőszelleme. Elsőre elégedett vagyok a látottakkal – fogalmazott az edző.

Az alakulat külföldi szakemberek irányítása alatt fog pallérozódni. Jelen pillanatban is tart az edzők kiválasztása, négy észak-amerikai, illetve két európai trénerrel tárgyal a Székelyföldi Jégkorong Akadémia.



A próbajátékot megelőző napon azon jégkorongozók számára, akik a sportolás mellett felsőfokú tanulmányokat is folytatnának, nyílt napot szerveztek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán, hogy az intézmény által nyújtott szakokat közelebbről is megismerjék.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia továbbra is várja azokat az 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben született sportolókat, akik kihívást látnak abban, hogy az U23-as csapatban megmérettessenek. Jelentkezni az antal.istvan@szja.ro e-mail címen, vagy a +40-757-866980-as telefonszámon lehet.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia