Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Újabb két csapatunk debütál Magyarországon.
2018-10-02
 

Különböző csoportokban, de azonos korosztályban kezdi meg szereplését a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os, illetve U15-ös együttese a magyar bajnokságban. Az idősebbek a legerősebb, míg a fiatalabbak a második értékcsoportba kaptak besorolást. A lebonyolításnak köszönhetően ideális esetben akár mindketten ott lehetnek a rájátszásban.

Két csapatot indít a magyar U16-os pontvadászatban a Székelyföldi Jégkorong Akadémia. A tavalyi B csoportos SZJA 2003 idén már a legjobbak közt szerepel, az egy év lemaradással rendelkező SZJA 2004 játékosai most próbálják ki magukat először ebben a korosztályban.

A bajnokság alapszakaszának mezőnye három csoportban kezdi meg a küzdelmeket. A selejtezőknek vagy az előző évi teljesítménynek köszönhetően az A csoportba került nyolc csapat közül hat biztosan ott lesz a rájátszásban. A leggyengébben teljesítő két gárda pedig a B csoport legtöbb pontot gyűjtő párosával száll majd versenybe a következő körben kiadó helyekért.

Ahhoz tehát, hogy két székely csapat lehessen ott a legjobb nyolcban, a 2003-asoknak el kell kerülniük az A csoport utolsó két helyét, a 2004-eseknek pedig kategóriájukban, a B csoportban elsőként vagy másodikként kell befejezniük az alapszakaszt.

A rájátszásért folyó harc rögtön egy kemény kiszállással kezdődik mindkét együttes számára. A 16 évesek pihenőnap nélkül játszanak a Székesfehérvár, a Győr, az Újpest, a MAC Budapest és a Miskolc otthonában. Az U15-ös fiúknak a Jászberény mellett, a bajnokságot legjobban kezdő három együttes, az Óbuda, a MAC Budapest és a Szeged ellen kell helytállniuk.

Az SZJA 2003 az előző év tapasztalatira és tanulságira építve utazott el az idei első magyar bajnoki túrájára. Antal István, a csapat vezetőedzője elmondta, hogy a keret komolyabb átalakuláson nem esett át, ezek a játékosok már egyszer megtapasztalták együtt, hogy milyen kihívásokkal jár egy határon túli versenysorozatban való részvétel. Ugyanakkor az elmúlt egy évben sokkal jobb fizikai állapotba kerültek, jóval érettebbé váltak.

A várakozásokkal kapcsolatosan a szakvezető elmondta, hogy legfőképpen személyes célokat tűznek ki időről időre maguk elé.

„Az a célunk, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb, tudatosabb játékot mutassunk, és mind egyénileg, mind csapatként fejlődni tudjunk. Ha ez sikerül, akkor a sikerek is jönni fognak.” – összegezte a szakember.

A fiatalabb székelyföldi együttes, az SZJA 2004 ugyan már játszott ezzel a kerettel és szakmai stábbal az idei magyar bajnokság selejtezőjében, azonban komolyabb közös meccsrutinjuk még nincsen.

Vezetőedzőjük, Antal Előd elmondása szerint a csapat már a selejtezőkben jó formában játszott. „Az új kiírás szerint egy ponttal maradtunk le az A csoportról, viszont azt gondolom, ennek a tizenöt éves korosztálynak a B csoport is egy nagyon fontos tapasztalatszerzési lehetőség, főleg úgy, hogy jó szereplés esetén még mindig van esélyünk feljutni.”

Ennek megfelelően az SZJA 2004 elsődleges célja az első két hely valamelyikének a megszerzése. Antal Előd szerint az egyéves lemaradás ugyan sokat jelent, de ők igyekeznek más módon kompenzálni a fizikális, életkori hátrányokat.

„Igaz, hogy egy évvel fiatalabbak vagyunk az ellenfeleinknél, és nincsenek tizenhat éves játékosaink, akik általában a csapatok húzóemberei, viszont van egy hajtós, harcos csapatunk, amivel minden meccsen küzdeni fogunk a három pontért” - mondta a vezetőedző.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia