Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Újabb esély a rájátszásra az U18-as korosztályban
2019-02-10
 

Kevésen múlott, hogy az alapszakasz végén az ISK Csíkszereda néven versenyző U18-as csapatunk nem jutott egyenes ágon a magyar bajnokság rájátszásába. Ehhez az első öt hely valamelyikét kellett volna megszereznie, a csapat azonban a hatodik pozícióban végzett. A középszakaszban elért eredmények ugyanakkor hozzásegíthetik őket, hogy mégis meglegyen a továbbjutás. Amennyiben a csoport első három helyezettje között végez az együttes, tovább folytathatja a küzdelmeket a playoffban.

Az U18-as magyar bajnokság szabályzata szerint az alapszakasz első öt helyezettje jut biztosan a rájátszásba, a hozzájuk csatlakozó további három csapat az alapszakasz 6-10. helyezettjei közül kerül ki. Az öt résztvevős középszakaszban két hazai és két idegenbeli mérkőzést vív minden érintett, az első három pedig a mezőny legjobbjaihoz csatlakozva versenyezhet a végső győzelemért. Az ISK Csíkszereda gárdájának annyiban nehezebb dolga lesz, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is kizárólag Magyarországon játssza a mérkőzéseit.

Az alapszakasz utolsó kiszállása éppen olyan időszakra esett, amikor a román U20-as válogatott már javában készült a tallini világbajnokságra, emiatt a csapatnak nélkülöznie kellett három kulcsjátékosát. Igaz, az eredményekben végül kevéssé volt érzékelhető a távollétük, ugyanis négy mérkőzésből hármat sikerült nyernie az ISK-nak. A válogatott jégkorongozók világbajnoki részvétele azonban a következő mérkőzéseket is befolyásolhatja, hiszen közülük ketten sérülés miatt nem állhatnak az együttes rendelkezésére.

A továbbjutást érő helyezések valamelyikének megszerzéséért a DVTK Jegesmedvék, az Egerszegi Titánok, a Pesterzsébeti Hockey Club és a Győr csapatával kell megmérkőzni. A mostani ellenfelek közül az alapszakaszban mindenki a mieink mögött végzett, erre azonban nem lehet majd alapozni, hiszen az egymás elleni mérkőzéseken rendre a pillanatnyi forma döntött, ugyanis a csoport minden résztvevője hasonló játékerőt képviselt.

A csapatot vezető Györgypál Tamás elmondása szerint mind a négy mérkőzést meg szeretnék nyerni, de figyelmeztetett, hogy a szabályok értelmében az alapszakaszból nem hoznak magukkal pontokat, így kevés jelentősége van annak, hogy ezeket az együtteseket korábban sikerült megelőzni. Ugyanakkor hozzátette, hogy az alapszakaszhoz hasonlóan a csapatok teljesítményét nagyon sok olyan tényező befolyásolja majd, amelyekre nem lehet megfelelőképpen felkészülni, mint például az utazással járó kihívások és az ebből adódó koncentrációs különbségek.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia