Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Mit csinálsz, ha idegesek a játékosok?
2018-12-22
 

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia által megálmodott képzési rendszer egyik alappillére, hogy a gyerekekkel foglalkozó szakemberek naprakész tudással rendelkezzenek, amit folyamatosan igyekeznek fejleszteni, bővíteni. Ennek megfelelően nagy hangsúly esik arra, hogy az edzők tisztában legyenek az utánpótlás-nevelés legfrissebb elveivel. A rendszeresen megszervezett szakmai találkozók és edzőszemináriumok azt szolgálják, hogy egységes filozófia mentén, egyre növekvő színvonalon tudják végezni a munkájukat az SZJA szakemberei.

A legutóbbi összejövetelen közel negyven jégkorongedző vett részt, akik Del Pedrick szakmai igazgató, illetve Antal Előd és Antal István mentoredzők vezetésével fontos kérdéseket vitattak meg, konkrét játékhelyzeteket és csapatvezetői kihívásokat elemeztek. A gyakorlatorientált programban minden esetben nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az egyes megoldásokat, döntéseket megalapozó filozófia alapelveit is átbeszéljék a jelenlévők.

A kisebb csoportokban folyó munka során egyebek mellett olyan kérdések merültek fel korosztályokra lebontva, mint a játékosok pszichológiai felkészítése és támogatása, az életkori sajátosságokat figyelembe vevő motiváció, a megfelelő rotáció kialakítása különböző ellenfelekkel szemben. Ugyanakkor terítékre kerültek olyan konkrét problémák is, mint a cserék menedzselése az egyes helyszíneken, eltérő kialakítású kispadok esetében. Ezzel összekapcsolva szó esett arról is, hogy egy zsúfoltabb versenyidőszakban a kieső játékosok által okozott nehézségeket hogyan tanácsos átszervezéssel enyhíteni.

A képzésen bemutatták azoknak a felméréseknek az eredményeit is, amelyeket az edzéseken készítettek az utóbbi három hónapban minden egyes alközpontban. Ezekre alapozva megfogalmazták azokat az elvárásokat, célokat, amelyeket a következő időszakban szem előtt kell tartaniuk a szakembereknek. Del Pedrick szerint arra fognak törekedni, hogy több idő jusson az olyan alapkészségek fejlesztésére, mint a korcsolyatechnika, lövés, átadás és átvétel. Emellett azt tanácsolta az edzőknek, hogy minél több egyéni figyelmet szenteljenek a különböző játékosoknak, mert ezáltal hatékonyabb edzésmunkát és gyorsabb fejlődést érhetnek el.

A szakember külön hangsúlyozta a jégen kívüli felkészülést, amely az erőnléti edzéseken túl a játékintelligencia fejlődését és a döntéshozatal javítását segíti elő.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia