Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Jövője is lesz a hokinak Székelyudvarhelyen
2018-02-01
 

Ami korábban csak álom volt és merész tervezés, az mára már valósággá vált, vagyis Székelyudvarhely is visszakerült a jégkorongozás palettájára. Ez pedig a sportágat, illetve a terveket felkaroló székelyudvarhelyi önkormányzat, a helyi vállalkozók, továbbá a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA) közti gördülékeny együttműködésnek is köszönhető. Erre pedig már a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) is felfigyelt. Ennek apropójára is kaptak a székelyudvarhelyi kishokisok a SZJA-tól harminc rend játékos-, továbbá három rend kapusfelszerelést, míg a Magyar Jégkorong Szövetség pedig tíz játékos- és egy kapusfelszerelést továbbá két darab kaput adományozott.



Az udvarhelyi önkormányzatnak a szerepét, példás hozzáállását méltatta a sajtótájékoztatón Nagy Attila, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója, aki személyesen hozta el felszereléseket.

– Úgy gondolom, hogy öt éven belül több mint 200 gyermek fog hokizni Székelyudvarhelyen. Egy nagyon erős toborzó munkát fogunk végezni a városban s a környező településeken is. Úgy érzem, néhány év múlva Udvarhely egyik legfontosabb utánpótlás-nevelő központunk lesz és ehhez minden támogatást meg is adunk – fogalmazott Nagy, aki tolmácsolta a Szövetség üdvözletét is.

Az eseményen Székelyudvarhely önkormányzatától jelen volt Hajdó Csaba vállalkozó és egyben tanácsos, valamint a város polgármestere Gálfi Árpád is.



Előbbi, aki még múlt év novemberében kezdeményezte a Székelyudvarhelyi Városi Sportklub létrejöttét – megjegyezte, hogy az akadémia, illetve a vállalkozók segítségének köszönhetően a korábban Csíkszeredában, illetve Csíkkarcfalván tartott edzések, illetve mérkőzések költségeit felvállalták és nagy terhet vettek le a szülők válláról. Az önkormányzat egyelőre az infrastruktúrát biztosította, megvásárolta a jégszőnyeget, elindította a pálya befedésének projektjét és a további működéshez a jogi keretet biztosító VSK létrejöttével az anyagi támogatásra is lehetőséget teremtett.

Gálfi Árpád polgármester kijelentette: a városvezetésnek szívügye, hogy a jégkorongnak ne csak múltja, de szép jövője is legyen Udvarhelyen, ehhez fontos, hogy az akadémiával, a helyi vállalkozókkal az eddigi kiváló együttműködés megmaradjon.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia