Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Fradisták vendégszerepelnek Karcfalván
2018-10-25
 

Hazai környezetben játszanak magyar bajnoki mérkőzéseket a hétvégén az U12-es csapataink. Két héttel ezelőtt a Miskolc ellen már bemutatkoztak, ezúttal a Ferencvárossal szemben próbálhatják ki élesben mindazt, amit az edzéseken begyakoroltak. Eredményt ugyan nem számolnak, nyerni mégis rengeteget lehet.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia tizenkét éves játékosai számára is lehetőséget nyújt, hogy anyaországi klubok hasonló korú sportolóival szemben gyűjtsenek tapasztalatot.

A U12-es magyar bajnokság mérkőzései három sorozatra osztva zajlanak, a mienk az A csoportba kvalifikálták magukat. Ebben a divízióban minden együttes két csapatra elegendő játékossal vesz részt, akikből minden fordulóban egy A1, illetve A2 jelzésű csapatot kell formálni, akik az ellenfél hasonló jelzésű gárdájával játszanak két mérkőzést. Az így kialakított keretek a következő versenyhétvége előtt teljesen átrendezhetőek.

A kisebbekhez hasonlóan ebben a korcsoportban sem vezetnek jegyzőkönyvet a mérkőzések, valamint a bajnokság eredményének alakulásáról. Az ilyen szellemiségű lebonyolítás célja, hogy a játékosok elsősorban megszeressék a sportot, merjenek kísérletezni, játszani, a pillanatnyi jó teljesítmény hajszolása, a kudarc kerülése ne gátolja őket a fejlődésben.

Moldován Ervin, a csapat felkészítéséért felelős szakember elmondása szerint annak ellenére, hogy a csapatok ISK Csíkszereda néven szerepelnek, a keret tagjai az SZJA különböző alközpontjaiból kerülnek ki. Minden mérkőzés előtt igyekeznek összehívni a játékosokat és egy közös edzést vezényelni nekik. Az itt mutatott forma alapján körvonalazódik, hogy a következő mérkőzéseken ki kerül az A1, illetve az A2 keretébe.

A vezetőedző kitért arra is, hogy a gyakorlás során milyen készségek fejlesztésére fektetnek különös hangsúlyt.

„Ebben a korosztályban még mindig a legfontosabb a megfelelő korcsolyatechnika kialakítása és rögzítése. Ezért van az is, hogy náluk még nem jegyeznek eredményt. Sokkal fontosabb, hogy helyesen korcsolyázzanak, nagyobb passzpontosságot tudjanak elérni, magabiztosabban kezeljék le a korongot” – nyilatkozta Moldován.

Komoly kihívást jelent számukra az is, hogy egy nap mindkét mérkőzésen egyformán jó teljesítményt tudjanak nyújtani.  

„A Miskolc elleni meccsek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy egy mérkőzés alatt, ha pihenten játszanak, akkor kihozzák magukból a maximumot, viszont ez egésznapos program végére elfáradnak” – értékelt a vezetőedző.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia