Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Felcsíkon is belevágtak
2017-07-19
 

Nyáron is zajlik az élet a jégkorong berkeiben és ezúttal a felkészülés mellett legalább akkora hangsúlyt kap a toborzás. Korábban már írtunk róla, hogy Csíkszeredában napköziről napközire járnak a szakemberek és ezúttal a Felcsík SK-nál is beálltak a sorba.

A felcsíki klub szakmai stábja, illetve játékosai ugyanis a helyieket megmozgató eseményeken, vagyis a Falunapokon, igyekeznek megkedveltetni a sportágat. Első állomás a hévégén volt, Csíkdánfalván, ahol az érdeklődőkkel a kapura lövést, a pontossági lövést, vagy épp az asztali hokit gyakoroltatták. A hokis gyakorlatok mellett egy érdekességgel is előálltak és egy fotókiállítás részeként mutatták be a tavalyi „korisuli” programot, ahol sok gyerek ismerhette fel magát.

A sor nem zárul, hiszen két hét múlva Csíkszenttamás, majd Csíkszentdomokos, Csíkkarcfalva és a madéfalvi Hagymafesztivál lesz a célpont.

„Kaparós kaláka”
A csíkkarcfalvi műjégpálya palánkja igencsak megkopott az elmúlt években és az újrafestést igényel. A hokisok a nyári edzésnapok zárásával egy újabb kihíváson, vagy épp csapatépítő tevékenységen is részt vehettek. Ezúttal nem hokis felszerelésben koptatták a palánkot, hanem spaklikkal álltak neki és kalákába sikerült lepucolni azt, alkalmassá téve az újrafestéshez.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia