Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
Elkezdte a felkészülést az SZJA egyetemista csapata
2018-06-03
 

Miután megtartotta a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA) a válogatót az egyetemista – U23-as – csapat számára, Antal István edző vezetésével a keretbe behívót kapó játékosok Csíkkarcfalván el is kezdték a nyári felkészülést.

A tervek szerint az SZJA által megálmodott és életre hívott csapat a következő idényben részt vesz a román pontvadászatban, illetve a magyar U20-as bajnokságban. A keretet, ameddig nem érkezik a külföldi szakvezető, Antal István és Antal Előd koordinálja.

– A szárazedzés hétfőn vette kezdetét és heti három alkalommal fogunk találkozni. Négyhetes ciklusokban fogunk dolgozni, egészen a jeges edzésekig. Szárazon az erő-állóképességre, az izomtömeg növelésére, majd az erő-gyorsaságra fogunk koncentrálni – mondta Antal István.

A keret nem végleges, a közeljövőben további, 23 év alatti sportolókkal fog kiegészülni. A felkészítést legkésőbb augusztus 1-én veszi át egy külföldi szakember.

– Eddig csak az U20-as generációnak szerveztünk próbajátékot, mert az volt az elsődleges szempont, hogy legyen megfelelő csapatunk ahhoz, hogy tudjunk nevezni a magyar bajnokság U20-as kiírásába. A közeljövőben bővülni fog a keret olyan 23 év alatti játékosokkal, akik megfelelnek az általunk szabott feltételeknek – hangsúlyozta Antal.

Nagy Attila, az SZJA ügyvezetője elmondta, hogy a külföldi edző személyét egy-két héten belül véglegesíteni fogják.

– Több szakemberrel is tárgyalásban állunk, azt szeretnénk, hogy az új edző augusztus 1-ig megérkezzen Karcfalvára. Ám addig is folyik a munka, és amíg a megállapodás megszületik, Carolynn Pedrick erőnléti edző programja szerint Antal István és Antal Előd vezetik a munkát. A csapat neve folyamatos egyeztetés alatt áll, ami viszont biztos, hogy egy frissen bejegyzett egyesület égisze alatt fog nevezni a különböző kiírásokban – fogalmazott Nagy Attila.

Az első edzésről készült képanyagot IDE kattintva nézhetik meg.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia