Belépés Regisztrálás Székelyföldi Jégkorong Akadémia főtámogatója
Hírek
 
A fejlődésre fektettük a hangsúlyt
2017-11-22
 

Az ISK Csíkszereda U18-as csapata négy – Pesterzsébet, Győr és két meccs az Egerszegi Titánokkal – mérkőzésen lépett jégre a magyar korosztályos bajnokságban, amelyek közül mindegyiket magabiztosan húzta be és ennek köszönhetően már a második helyen állnak a táblázaton. Györgypál Tamás elégedetten nyilatkozott.

– Szokásos fárasztó hetünk volt a sok utazással. Az eredmények úgy alakultak ahogy szerettük volna, továbbá a játékkal is elégedett vagyok – fogalmazott a tréner.

Az U16-os korosztály A csoportjában az ISK Csíkszereda, míg a B csoportban a Székelyföldi Jégkorong Akadémia 2003-as csapatai léptek jégre.

Az ISK Csíkszereda jól kezdett hiszen legyőzte a DVTK Jegesmedvéket, majd pofonok sorai következtek. Előbb az Újpest, majd az ifj. Ocskay Gábor JA és végül a MAC Budapest gázolt át a csíki csapaton. Gál Sándor vezetőedző a túrába befektetett „munka” visszaigazolását látta a történtekbe és jókor jött pofonokról beszélt.

– Nekünk nem fekete péntekünk volt, hanem fekete hetünk. Nem az a baj, hogy kikaptunk, hanem az, hogy miként kaptunk ki. Egyesek hozzáállása hűen tükrözi az eredményeket, hiszen az elmúlt időszakban minden fontosabb volt, mint a hoki. A célunkat elértük, negyedikek lettünk, ugyanakkor jókor jöttek ezek a pofonok, mert elhittük magunkról, hogy nagyon jók vagyunk. Ébresztőt kaptunk – jegyezte meg Gál Sándor.

A B csoportban a Székelyföldi Jégkorong Akadémia 2003-as csapat nagyon közel állt ahhoz, hogy selejtező tornát játsszon az A csoportba való feljutásért, hiszen nyitásként legyőzték a KMH-t, a Vasast, az Egerszegi Titánokat, majd jött a második helyért az ifj. Ocskay Gábor JA elleni kulcsfontosságú meccs. Itt dőlt el, hogy a Vasas mellett, ki játszhat selejtező tornát az A csoportba kerülésért kiegészülve az első értékcsoport utolsó két helyezettjével. A SZJA a meccs hajrájáig vezetett, majd innen fordított és nyert az ifj. Ocskay Gábor JA. Így a SZJA a középszakaszra is maradt a B csoportban.

Antal István a SZJA trénere egyrészt csalódott volt, míg másrészt teljes mértékben elégedett a fiatalok hozzáállásával és küzdeni akarásával.

– Természetesen csalódottak vagyunk az eredmény miatt – annak ellenére, hogy 13–14 éves gyerekekről beszélünk, akik kisebbek a korosztályuknál –, de a mutatott játékkal viszont elégedett vagyok. A fiúk mindent beleadtak, de ilyen a sport. A fejlődésre fektettük a hangsúlyt és ez meccsről meccsre visszaigazolódik, szemmel látható a fejlődés. Ugyanígy fogunk tovább dolgozni, edzünk tovább a részleteken. Annak ellenére, hogy fiatalabb a csapatunk, mint a többi, mindenki orra alá borsót tudunk törni, sőt meccseket tudunk dominálni – mondta Antal István.

 
 
 
 
Vissza
 
 
 
 
Minden jog fenntartva. Copyright © 2016 SZ.J.A. Székelyföldi Jégkorong Akadémia